Egészség

Legyen mindannyiunk szívügye a fejlődés! (x)

Innovatív és kreatív pályázatokat vár a Richter Anna Díj. A cél az egészségügy, gyógyszerészet, valamint az oktatás és kutatás területén dolgozó nők jobbító ötleteinek megvalósítása.


A Richter Gedeon Nyrt. nem csupán a hazai gyógyszergyártásban tudhat maga mögött világszínvonalon elismert innovációkat, hanem a társadalmi szerepvállalás területén is időről időre megújulva tesz mindannyiunk jóllétéért.

A Richter Gedeon feleségéről, a maga korában igazi CSR-menedzserként tevékenykedő Annáról elnevezett új kezdeményezés célja, hogy inspirálja az egészségügyben, oktatásban dolgozókat, segítse újszerű ötleteik megvalósítását, megmutassa azokat a nagyközönségnek.

A pályázat olyan maximum ötfős csapatokat vár, melyek vezetői egészségügyben, oktatásban dolgozó elhivatott nők, akik szeretnék intézményük, szervezetük, közösségük vagy a hozzájuk kapcsolódó páciensek, diákok körülményeit, mindennapjait jobbá tenni. A tét nem kevés, a húszmillió forint összdíjazású pályázatban négy ötlet a zsűri által, egy pedig a közönség által kiválasztva valósul meg, egyenként négy-négy millió forintból.

Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője fontosnak tartja, hogy olyan, „alulról jövő” kezdeményezések keljenek életre, melyeket azok a közösségek álmodtak meg, amelyek mindennapi tapasztalataikra alapozzák a fejlődés irányát.

A zsűri többi tagja is ismert és elismert szakember: Szily Nóra pszichológus, újságíró, Rúzsa Magdolna Máté Péter-díjas énekesnő, Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője és dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docens.


Dr. Barna István egyetemi docensként, szakmai szervezetek oszlopos tagjaként mindennap tesz a magyar egészségügyért. Orvosként és orvostanhallgatókat oktató tanárként egyaránt megkérdőjelezhetetlen hitelességgel állítja: a hiánypótló Richter Anna Díj érezhető változásokat fog elindítani az egészségügyben, oktatásban.

November 30-ig várjuk a pályázatokat, melyek megvalósításától jobb lesz egy intézmény, szervezet élete, javulnak az ott dolgozók munkakörülményei, elégedettebbek lesznek a páciensek, diákok. Ne feledjék, a Richter Anna Díj öt díjazottja egyenként 4-4 millió forintból valósíthatja meg jobbító ötletét. Tegyünk együtt az egészségügyért és az oktatásért! Mert szívügyünk a fejlődés.

A díjról bővebben: www.richterannadij.hu.

A díj Facebook-oldalán mindennap friss információkkal várjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top