Szponzorált tartalom

Akik átugrották önmaguk árnyékát

Bemutatunk három különleges, elképesztő embert, és arra kérünk, figyeld meg, hogy milyen érzést váltanak ki belőled. Sajnálod őket? Könnyekig meghatnak? Elszorul a szíved a látványuktól? Esetleg elszégyelled magad a sorsukat és erőfeszítéseiket látva? Most itt az alkalom, hogy te is átugord a saját árnyékodat éppen úgy, ahogy ők tették, és megtanuld: nem sajnálatra és különleges bánásmódra tartanak igényt fogyatékos társaink, hanem hétköznapi emberségre, tiszteltre és szeretetre.

nlc

Nick Vujicic

Ez a srác igazi sztár ma már, aki motivációs tréningjeivel járja a világot, és arra tette fel az életét, hogy megmutassa minden embernek, bármilyen körülmények között, bármilyen adottságokkal lehet és érdemes élni az életet! Elképesztő, milyen energiák áradnak ebből a fiatalemberből, és őt látva kicsit mindenki elgondolkodik: vajon nem túlzom-e kissé el a saját bajaimat? Vajon nem merültem-e el ok nélkül túl mélyen az önsajnálatba, és nem semmiség-e igazából az életem problémája – például az övéhez képest? Nick tréningjeinek fő üzenete, hogy örülj annak, amid van, de emellett egy másik komoly leckét is ad nekünk: megtanítja, hogy bár születhet egy emberek szabálytalan testbe, attól a lelke még ép és egészséges, és ezért pont olyan bánásmódot, szeretetet és tiszteletet igényel, mint a „hibátlan” testű emberek.

Simona Atzori

A napokban – június 18-án – lesz 44 éves Simona Atzori, olasz író, festő, koreográfus és profi balett táncos. Szeretnénk úgy kinézni negyvennégy évesen mint ő, igaz? Aztán ha kicsit jobban szemügyre vesszük Simonát, visszahőkölünk: ennek a nőnek hiányzik mindkét karja! Természetes reakció ez a döbbenet, és nincs is mit szégyellni rajta, mint ahogy az idegenkedéssel, viszolygással vegyes sajnálkozás is természetes, amit szinte azonnal érezni kezdünk iránta. Emberek vagyunk, így működünk – ne haragudjunk magunkra ezért, és ne is próbáljuk meg eljátszani, hogy belőlünk nem vált ki ilyen szélsőséges érzéseket egy karok nélküli fiatal nő látványa! De figyeljük csak még tovább Simonát, és figyeljük közben magunkat is: amikor táncol, először ámulatba ejt könnyedségével, csodálatos mozdulataival. Azután előretolakszik bennünk más, kényelmetlen érzés is, amitől szabadulnánk: például a szégyenkezés, a bűntudat, sőt még az irigység is, és van, akiből szélsőséges esetben még dühöt is kivált a látvány. Ezeket az érzéseinket kell a helyére tennünk nem csak Simone-val, hanem általában a fogyatékos emberekkel kapcsolatban. Ha Simone meg tudott tanulni lábbal festeni, kéz nélkül könyvet írni és táncolni, akkor mi is meg fogunk tudni tanulni helyesen, „normálisan”, és természetesen közeledni fogyatékos embertársaink felé! Ők nem is várnak ennél többet tőlünk…

Karvai Sándor

Milyen sok álmunkról mondtunk már le! Minden egyes alkalommal, amikor egy álmunkat elengedjük, üresebbek, kevesebbek leszünk. Legbelül tudjuk jól, hogy valóra válhatott volna az álom, és igazából csak rajtunk múlt, hogy ez nem történt meg. Egészen egyszerűen nem tettünk meg érte mindent, amit kellett és lehetett volna. Túl könnyen feladtuk. Ha legközelebb elbizonytalanodnánk, és elérhetetlennek éreznénk a magunk elé kitűzött célt, gondoljunk Sándorra, aki születése óta vak, de ennek ellenére soha, egy percre sem tett le arról, hogy autót és motort vezessen! Nem csupán megtanulta, hogyan kell egy bivalyerős motort megülnie, hanem egy különleges Guinness rekordot is felállított vele! Ebből a videóból megtanulhatjuk, hogy sosem szabad feladni, és azt is, hogy azoknak az embertársainknak miként tudunk segítségére lenni, akik valamilyen hátránnyal vágnak neki az életnek, és akik számára egy olyan hétköznapi dolog is óriási kihívás, mint az autóvezetés.