Egészség
Szponzorált tartalom

Ekcémás a kisbabám – így kezeld a betegséget

Minden aggódó szülőnek jól jön a segítség. Hoztunk néhány tanácsot, amelyet ekcémás baba családtagjaként érdemes megfogadni.

Az ekcéma (atópiás dermatitisz) minden ötödik-hatodik babát érinti, a bőrbetegségek körül az egyik leggyakoribb, hosszan elhúzódó gyulladásos elváltozás. Mivel a betegség már a néhány hetes kicsiknél is jelentkezhet, az újdonsült szülőket megijesztheti a látványos gyulladás. Ahogyan a felnőttek esetében, a csecsemőknél is egyértelműek a tünetek: a babák arcán, fejbőrén jelentkeznek száraz foltok, amelyek vörösesek és viszketnek. Komolyabb esetben váladékozó hólyagok is kialakulnak a legkisebbeknél is. Ugyan a felnőtteknek sem egyszerű elviselni az ekcémát kísérő ingerlő viszketést, ám a csecsemők esetében ez még nehezebb. Nemcsak a vakarózási kényszer, hanem az ebből adódó éjszakai ébrenlét és álmatlanság is nyomasztó és kimerítő az egész család számára.

A tünetek már a kezdetekkor aggasztóak lehetnek, ezért az egyik legfontosabb tanács az, hogy a szülők mihamarabb forduljanak szakemberhez. A diagnózis megszületése után ugyanis elkezdődhet a terápia, ami a baba és a család megnyugvását is hozza. A legfontosabb tanácsok az orvos szájából hangoznak el, így mindent érdemes betartani, amit mond. A szülők akkor teszik a legtöbbet a gyermekükért, ha mindenféle irritáló hatású tényezőt megszüntetnek a babájuk környezetében. Ha pedig mérséklődtek a tünetek, a bőr ápolása válik hangsúlyossá. Ugyanis ha nem hagyjuk kiszáradni a bőrt, kisebb eséllyel jelentkezik újra a gyulladás. Ha pedig mégis visszatér az ekcéma enyhébb tünetek formájában, érdemes olyan készítményt keresni, amelyik segíti a bőr természetes regenerálódását, és az egész család számára alkalmazható. Lehetőleg olyan készítményt válasszunk, amelyik nem tartalmaz illatanyagot és tartósítószert (pl.  parabéneket) sem.

Ezekre figyelj az ekcémás csecsemőnél:

  • Kerüld azokat a kozmetikumokat, amelyek színezéket, illatanyagot, parabéneket tartalmaznak. Keress hipoallergén termékeket vagy nem irritatív természetes szereket.
  • Nemcsak a tisztálkodás és bőrápolás kapcsán fontos betartani a fentieket, hanem a mosás kapcsán is: a baba ruháit, ágyneműjét csakis érzékeny bőrre való mosószerrel mosd, ilyennel vagy tiszta vízzel öblítsd.
  • Cseréld gyakran a pelenkát.
  • A fürdés rövid ideig tartson, langyos vízben. A szakorvos által javasolt fürdetőt használd.
  • Fektess nagy hangsúlyt a megfelelő bőrápolásra: fürdés után olyan krémmel kend be a babát, amelyik nem csak a nedvességet pótolja, hanem a bőrben élettanilag megtalálható lipideket is.
Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top