Egészség

Forradalmi újítás: Egy óra alatt kimutathatók a bakteriális fertőzések az új gyorsteszttel

A hagyományos módszerrel 3-5 napig tart, amíg elkészülnek a laboreredmények. Az új technológia nagyban megkönnyíti a megfelelő kezelés kiválasztását.

A bakteriális fertőzéseket kimutató gyorstesztet fejlesztettek ki amerikai kutatók – írja a HVG.hu. Az új eszköz segítségével az eddigi idő töredéke alatt kimutathatók a kórokozók, ami lehetővé teszi, hogy az orvosok gyorsan reagáljanak a fertőzésekre.

Képünk illusztráció (Fotó: Hauke-Christian Dittrich / dpa)

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) bemutatott műszer mikrotechnológiai módszerekkel ismeri fel a baktériumsejteket, és formájuk alapján kategorizálja őket. Pontos meghatározásukhoz ugyanakkor elektronmikroszkóp szükséges.

A kutatók szerint a gyorsteszt segítségével fél órán belül meg lehet állapítani, vannak-e egyáltalán kórokozó baktériumok a mintában. Az így felismert kórokozók különböző antibiotikumokkal kezelhetők, aminek köszönhetően már rendkívül rövid idő alatt kiderülhet, melyik szerrel szemben ellenállók.

A hagyományos eljárással a baktériumkultúrákat a laborban tenyésztik, az eredmények 3-5 nap után várhatók. Ezért jelenleg csak sejtés alapján írják fel az antibiotikumokat, esetleg akkor is, ha egyáltalán nincs bakteriális fertőzés – mondta Pak Kin Wong orvosbiológiai mérnök, az új teszt kifejlesztője.

A tudós és csapata ideiglenes szabadalmat nyújtott be az új technológiára. Még dolgoznak azon, hogy az eszközt hordozható méretűvé alakítsák, és így kórházakban és orvosi rendelőkben is használható lehessen. Wong becslései szerint három éven belül piacra kerülhet a gyorsteszt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top