Egészség

Ha tanár, és dohányzik, akkor nem taníthat ezen az egyetemen

De segítenek a leszokásban, ha kell.

Az MTI híradása szerint a japán Nagaszaki Egyetem szóvivője bejelentette, hogy nem vesznek fel bagós tanárt az intézménybe, maximum akkor, ha a tanár az állásért cserébe leszokik a dohányzásról. „Úgy véljük, hogy a dohányzás nem egyeztethető össze az oktatói munkával” – jelentette ki Takakura Juszuke, és hozzátette, hogy a korlátozás nem sérti a személyiségi jogokat.

Fotó: Profimedia

A helyi média szerint ez az első állami egyetem, amely ilyen feltételekhez köti az alkalmazást. Takakura arról is beszélt, hogy az intézmény 2019 augusztusától teljesen betiltja a dohányzást, sőt klinikát nyit azok számára, akiknek gondjaik vannak a leszokással.

Az MTI szerint Japánt sokáig a dohányosok paradicsomának tekintették, mivel jó pár étteremben lehet bagózni, az utcán viszont sokkal szigorúbbak a szabályok: több száz japán településen, több tokiói kerületben 2000 óta korlátozzák a dohányzást, főként biztonsági okokból és a köztisztaság miatt.

A 2020. évi olimpiai játékokra tekintettel a tokiói városháza tavaly rendeletet hozott, amelynek értelmében 2019-től aktívabban fel lehet lépni a passzív dohányzás ellen. A rendelet értelmében tilos dohányozni minden étteremben és oktatási létesítményben. A parlament új törvényt fogadott el, amely jövőre lép életbe, de megengedőbb, mint a tokiói szabályozás: csak a kis, 100 négyzetméter alatti éttermekben tiltja a dohányzást, így a vendéglátóipari létesítmények 55 százaléka mentesül a tilalom alól.

A 24.hu írása szerint tavaly a felnőtt magyar lakosság 24 százaléka dohányzott. A cigaretta az egészségre káros, a dohányosok körében 2-4-szer nagyobb a szívkoszorúér-megbetegedések és az agyvérzés kialakulásának valószínűsége, mint a nem dohányzóknál, a passzív dohányos felnőttek esetében pedig 25-30 százalékkal magasabb ez a kockázat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top