Egészség

Curtis nem maradt padlón

Két nap alatt már több mint 257 ezren látták a rapper új klipjét.

Curtis az április 28-án megjelenő, Legismertebb senki című albumáról mutatta be első szerzeményét. A nyáron apukává váló rapper őszinte és szókimondó szöveggel tért vissza, a Nem maradok padlón című dalában nem rejti véka alá véleményét az őt körülvevő emberekről sem. „A dal már hónapokkal ezelőtt megszületett, egyszerre számvetés a múltammal és lökés a jövőmnek. Felálltam, és folytatom, erősebb vagyok, mint valaha! A szövegbe pedig írtam néhány intő szót is a társadalomnak” – árulta el a zenész.

Curtis a zenei anyagon Vígh Arnold dalszerző-producerrel dolgozott, akivel korábban már sikerre vitték a Kollányi Zsuzsival közös kollaborációt, a Pillangót, de a Rap biblia című számot is együtt írták. „Aki ismer, az tudja, hogy inkább a rap »aranykorát«, a 90-es évek hip-hop zenéjét szeretem, de érdemes volt belenyúlni Vígh Arnival az újvonalas trapbe is, így született meg a Nem maradok padlón, ami ötvözi ezt a két világot” – mondta el a rapper.

Curtis hamarosan még egy videóklippel jelentkezik, a lemezbemutató koncertjét pedig április 26-án tartja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top