Egészség

Csinált egy fotót a szexi bőrgyógyászáról, jól ki is osztották a netezők

Nem mindenkinek tetszett az, hogy a nő az orvos beleegyezése nélkül osztott meg róla meglehetősen bizalmas adatokat. Többek között magának az orvosnak sem.

„Az első reakcióm az őszinte rémület volt” – nyilatkozta a Bored Pandának dr. Imran Aslam, az a bőrgyógyász, aki a közelmúltban egy lelkes páciensének köszönhetően egyik pillanatról a másikra internetes híresség lett. Úgy, hogy arról jó ideig nem is tudott. „Megvallom őszintén, elég visszahúzódó ember vagyok, kifejezetten utálok a figyelem középpontjában lenni, nem csoda, hogy bepánikoltam, mikor a barátaimtól megtudtam, hogy a Twitteren az egyik legolvasottabb poszt rólam szól.”

Hogy minek köszönheti dr. Imran a semmiből jött hírnevet? Pofonegyszerű: annak, hogy jól néz ki. Legalábbis az egyik betege szerint, aki annyira beleszerelmesedett a szexi doktorba, hogy úgy érezte, ezt a kincset az egész világgal (vagy, de legalábbis a Twitter-ismerőseivel) mindenképp meg kell osztania. Szóval mit csinált? Hát nem azt, amit a legtöbb jóérzésű ember csinált volna, vagyis, hogy semmit. Purple goddess ehelyett először titokban lefotózta, majd a közösségi oldalán is megosztotta az orvost.

orvos bőrgyógyász twitter

Kép forrása: Twitter

És az első reakciók alapján purple goddess nyugodtan érezhette úgy, hogy jól döntött, mikor megosztotta a fotót. Egyrészt, mert a posztja alá – rövid idő alatt – valóságos kis kommentcunami érkezett, másrészt, mert a hozzászólók zöme még egyet is értett vele: volt, aki szimplán csak a jó doktor külsejét dicsérte, de akadt olyan is, aki két komment után már az orvos elérhetősége után érdeklődött, mondván, „sürgősen bőrgyógyászra van szükségem”.

Aztán elkezdtek szivárogni a kritikák:

  • „Ez konkrétan szexuális zaklatás.”
  • „Ez a férfi csak a munkáját próbálta végezni, te meg mit csinálsz? A beleegyezése nélkül lefotózod, aztán megosztod a Twitteren, hogy aztán tucatnyi, hozzád hasonló nő társaságában szexuális tárgyat csinálj belőle, és azon élvezkedj, mennyire jól néz ki. Szerintem ez minimum gusztustalan.”
  • „Ha ugyanezt egy férfi csinálta volna egy nő orvossal, abból már országos balhé lenne!”

Mondanom se kell, purple goddess figyelmen kívül hagyta a kritikusokat, helyette megosztotta az orvos elérhetőségeit: a címét, a teljes nevét és a telefonszámát. Ekkor tört ki a botrány. Ez ugyanis már nemcsak néhány embernek nem tetszett, hanem gyakorlatilag senkinek.  

  • „Azzal, hogy megosztottad az adatait, átléptél egy határt. Az egy dolog, hogy lefotóztad a beleegyezése nélkül, csak mert szerinted jól néz ki, de most konkrétan bizalmas adatokat osztottál meg róla ugyanebből az okból. Ez elfogadhatatlan, ez az ember csak a munkáját próbálta végezni.”
  • „Ember, te beteg vagy.”

És, hogy mit gondol az egészről az érintett orvos? Miután túljutott az első ijedtségen, dr. Imran viccesnek találta a helyzetet. „Örültem a sok lájknak, hogy az emberek többségének tetszik a fotóm, a kommenteken pedig konkrétan könnyesre nevettem magam” – mondta, majd hozzátette, bár a beleegyezése nélkül lett híresség, egy pillanatig sem érezte magát áldozatnak.

„Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tudnék együtt érezni azzal, aki ilyen helyzetben áldozatnak érzi magát. Nekem szerencsém van: még soha nem éreztem magam szexuálisan megfélemlítve vagy veszélyben nők miatt. Nem füttyögtek utánam az utcán, nem szóltak be a külsőmre, és nem követett senki hazáig. Szerencsés vagyok. Talán ez az oka, hogy a fotót sem tartom szexuális zaklatásnak, ettől függetlenül tökéletesen megértem azt, aki meg igen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top