nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
Szeretethiány, függőségek, agresszió – a testet és a lelket is felzabálja a szegénység

Szeretethiány, függőségek, agresszió – a testet és a lelket is felzabálja a szegénység

„Aki szegény, az a legszegényebb.” Mert nemcsak anyagiakban szűkölködik, hanem emberi kapcsolatokban, megértésben, szeretetteljes gyermekkorban… mindenben. És a szegénység beteggé is teszi testét, lelkét.
Szekeres P. Mónika
Szekeres P. Mónika
f Ajánlom

Szegények, de boldogok.

Rosszízű és kegyetlen mondat ez. Nem csak azért, mert olyan mintha ezzel akarnánk elhessegetni rossz érzéseinket amiatt, hogy nem voltunk együttérzőek velük, amikor annak kellett volna lennünk, hogy nem cselekedtünk értük, amikor megtehettük volna. Azért is az, mert aki szegénynek érzi magát, az nem boldog. Az feszült, fél, és feladja végül. Feszült az állandó létbizonytalanságtól, fél a mai naptól és a holnaptól – távolabbra tekinteni már nincs ereje –, és feladja végül, hogy érdemes küzdenie a változásért. Mindeközben pedig megbetegszik, és nem csak azért, mert elérhetetlen számára mindaz, ami az egészséges életmódot, a korszerű megelőzést és a színvonalas orvosi ellátást képviseli, vagy akár egyetlen recept kiváltása is. Félelmei és szorongásai foglya, ami tartós stresszt okoz szervezetében – a tartóson van a hangsúly, ez rombolja testi és lelki egészségét.

Ki a szegény ma Magyarországon?

„Aki annak érzi saját magát – feleli határozottan fenti kérdésemre dr. Czibere Ibolya szociológus, egyetemi docens. – Ugyan szubjektív érzés, de ezt is vizsgáljuk a kutatásokban, és nem kevésbé fontos, mint az objektív mutatók, sok mindent jelez. Hogy a jelenben vannak-e feszültségek emiatt az egyénben, a családban, és hogy a jövőben mi várható. Mert azt látjuk, a »szegény vagyok« érzés, azaz a szegénységtudat egy idő után rögzül, beépül az illető világába: lemond a változás esélyéről, egyre nehezebben tud küzdeni érte, már nem hisz benne. De természetesen adatokkal is dolgozunk, szociológiai értelemben azt tekintjük szegénynek, akit a számok annak mutatnak.”

Így ha az országban élők nettó jövedelmeit sorba rendezzük, és valakinek a bevétele a középső elem hatvan százalékát nem éri el, ő szegény. (2016-ban ez a hatvan százalék 78 000 forint volt, jelenleg 80-90 ezer forint között lehet. Sajnos a KSH nem számolja ezt sem, így nemzetközi adatbázisból kell kiszedegetni.) Magyarországon az ebbe a körbe esők száma 1,2 és 1,3 millió között ingadozik.

„Ez az adat azonban nem mutatja például azokat, akik átmenetileg, akár többször is szegénységbe kerülnek. Ezek a családok, ha meg is küzdenek a nehézségeikkel, tragédiaként élik meg azt. Vagy az éppen a küszöb fölött élők, akik számára állandó kérdés, hogy meg tudnak-e kapaszkodni vagy lecsúsznak. Az ő helyzetükben a kisebb krízisszituáció is kritikus lehet, de még ez sem kell az állandósuló stresszhez, a folyamatos bizonytalanságérzés fenntartja azt.”

A stresszt a gyerekek is átveszik szüleiktől (Képünk illusztráció – fotó: Rodrigo Garcia/NurPhoto)

A mutatók szerinti szegények fele, azaz hatszázezren extrém, tartós, elhúzódó szegénységben élnek. Nem csak a hihetetlenül alacsony jövedelem vagy a teljes jövedelemnélküliség sújtja őket, hanem kirekesztődés szinte mindenből, ami számunkra természetes. Nemcsak szolgáltatásokhoz nem jutnak hozzá például, amelyekhez a társadalom többi tagja, de olyan „természetes dolgok”, mint két pár cipő vagy a normális étkezés is elérhetetlen álom számukra.

A mélyszegénység legnagyobb tragédiája, hogy átöröklődik, így annak testi és mentális állapotot romboló hatása generációról generációra száll

„Itt már a túlélési stratégiáké a főszerep, miközben sem a környezetük elvárásainak, sem a saját vágyaiknak nem tudnak megfelelni. Utóbbiakból pedig egyre csak faragnak le. Esetükben egy másik univerzumba tekintünk le, amelyet nem ismerünk. Egy középosztálybeli például tervezi a napjait és a jövőjét, persze neki is vannak küzdelmei, de sikerélményei is. Utóbbi egy mélyszegénységben élő számára teljesen elérhetetlen tapasztalat, helyét már régen a kudarcközpontú világszemlélet vette át.”

Stressz: kis mértékben dopping, nagy mértékben méreg

Jó stressz: mindent bele!

A testünk stresszreakciója akár életmentő is lehet, hiszen egy vészhelyzetre adott válasz. Ilyenkor annak elkerülésére vagy legyőzésére összpontosít a szervezet egy összehangolt hormonális és idegrendszeri akcióval. Ami fontos szerepet kap a küzdelemben: az agy, az izmok több vért kapnak, emelkedik a pulzus, a vérnyomás és a vércukorszint, hogy e szervek kellő oxigénhez és energiához jussanak. Eközben – éppen az erők koncentrációja érdekében – azok a funkciók, melyek abban a pillanatban nem járulnak hozzá a fokozott lendületvételhez, ilyen például az immunrendszer vagy az emésztőtraktus, csökkentett üzemmódba kapcsolnak. E reakciót kiváltó helyzet természetesen bármi lehet, akár iskolai felelés vagy éppen raport a főnöknél, a lényeg, hogy abban a pillanatban pluszt követeljen tőlünk annak kezelése. Amint ez a szituáció elmúlik, a szervezet lefújja a riadót, és visszaáll a normális működése. És ez a kulcs: hogy az élettani stressz átmeneti! Ha tartóssá válik, az kóros: nem megvéd, hanem éppen káros.

Ártó stressz: nem bírom tovább!

Ha valaki folyamatos, megszakítás nélküli vészhelyzetként éli meg a mindennapjait – például a létbizonytalanság okozta szüntelen aggodalom miatt –, annak a teste állandó alarmállapotban van, soha nem kap időt a „fellélegzésre”, az erőgyűjtésre.

Mi történik a krónikus stresszel küzdővel? Hogyan éli meg?

Úgy érzem, megbénít ez a súly.”  – És valóban romlik is minden típusú teljesítménye.

Az életem egy kapitány nélküli hajó.” – Nagyon tipikus tünet, hogy úgy érzékeli, az életét már nem tudja irányítani, nem tud döntéseket hozni.

Apróság volt, de nekem végképp betett.” – A legkisebb probléma is, amit korábban könnyedén meg tudott volna oldani, az mára kezelhetetlenné vált számára.

Bármikor robbanni tudnék.” – Feszült és nyugtalan, olykor indokolatlanul agresszív reakciói őt magát is meglepik.

Hullafáradt vagyok, mégis álmatlanul forgolódom.”  – Az állandó kimerültség ellenére akkor sem tud ellazulni, pihenni, amikor erre lenne lehetősége.

Az első napon csak nincs kedvem felkelni, a következőkön már képtelen vagyok.” – Jóval gyakoribb a krónikus stresszben a lehangoltság és a depresszió.

Eleinte csak főzés közben fogyott a bor, most már állandóan ott van a mosogató alatt.” – Növekszik a szenvedélybetegségek kialakulásának veszélye.

Ezek a negatív, kudarcos érzések és megélések pedig fokozzák a stresszt, ördögi kör alakul ki így, és idővel a testi tünetek és betegségek is megjelennek törvényszerűen. Ezek lehetnek például egyre gyakoribb és elhúzódóbb fertőzések, hiszen stresszreakcióban a védekező rendszer stop alatt van, szapora szívverés mellett tartósan emelkedik a vérnyomás és a vércukorszint, mindezek átmenetileg, a jó stresszben a megküzdést támogatják, állandósulva azonban az erek „gyilkosai”, szív- és érrendszeri betegség kockázatai; reflux és látszólag ok nélküli hasfájás, hasmenés és székrekedés váltakozása, állandósuló haspuffadás, hiszen az emésztőrendszer is negatív üzeneteket kap; és a meglévő krónikus betegségek szintén súlyosbodnak, tüneteik egyre gyakrabban és intenzívebben lángolnak fel.

A szegénység az intimitást is felfalja

Fontos látnunk, hogy az átlagos szegénységben élők ugyanazt az állandó létbizonytalanságot érzik, mint az extrém szegények. Sok mindent elveszítettek már, és még van mit veszíteniük, állandó rettegésben élnek: még mitől fosztja meg őket a sorsuk, amelyet már nem ők irányítanak.

„Kutatásaink során meg is szoktuk kérdezni interjúalanyainkat, hogy mennyire érzi azt, hogy ő dönt a sorsa felett – mondja a szociológus. – Többnyire úgy látja az ilyen helyzetben lévő, hogy már rég nem ő maga, válaszában a vakszerencsének vagy másoknak ítél irányító szerepet. Én úgy látom, hogy a mindezek miatt folyamatosan romló önképe végül önmaga feladásához vezet. Egészen addig, hogy közömbössé válik saját fizikai léte, a saját teste iránt is. Először csak nem tesz semmit azért, hogy megőrizze az egészségét, ki is mondja, hogy nincs mit védeni azon. Miközben félelmei állandósuló stresszben tartják, ami önmagában is romboló, tehát hamarabb megbetegszik, viszont annak tüneteit egészen a végletekig elviseli, orvoshoz már csak akkor fordul – ami olykor nem is olyan könnyedén megoldható számára –, ha a kór, mely megtámadta, már nyilvánvalóan a fizikai létét veszélyezteti.” 

Közben az élet minden területén szűkül körülötte a terep, kapcsolataiból – mivel az elhatalmasodó szorongása és rettegése miatt elhanyagolja azokat – a végén szinte csak a családtagok maradnak. Próbál kötődni vagy megfelelni az ő elvárásaiknak, de végül ezt is feladni kényszerül, kezd onnan is kiszorulni. Egy fiatal nő például arról mesélt a kutatónak, hogy már a város másik végén lakó szüleihez sem tud elbuszozni, sokszor olyan kétségbeejtő állapotban van fizikailag és idegileg, pedig ott kész ebéddel várják, és vigyáznának a gyerekére, amíg ő megpróbál ügyeket intézni.

„A szegénység a partnerkapcsolatokat, a szűkebb család bensőségességét is megmérgezi. Az intimitást, ami megtartó erő lehetne, és pénz sem kell hozzá, veri szét. És a folyamatos nyomás miatt olyan feszültségek is felszínre kerülnek, amelyek egyébként soha nem jönnének elő. Az állandó stressz szorításában egymást érik a konfliktusok – amelyek amúgy egy kapcsolatban lehetnének előrevivők, a fejlődést támogatók –, de itt újra és újra ott vannak, anélkül, hogy bármi megoldás születne rájuk.

A meggyengült partnerkapcsolat, az, hogy a mindennapok kilátástalan küzdelmei szembefordítják egymással a házasokat, a széthulló család, tehát az érzelmi kötődés fellazulása, végül a teljes hiánya különösen a nőket teszi sérülékennyé szenvedélybetegség kialakulására. Az alkohol- és a gyógyszerfüggőség ilyenkor náluk könnyebben alakul ki, ahogyan a pszichiátriai betegségek szintén.

Kudarcra nevelve

Sajnos természetesen a gyerekek is érzik, átélik szüleik félelmeit, ha előttük szóba sem kerülnek a létbizonytalanság gondjai, az erre utaló gesztusokat és a szavakon túli reakciókat lefordítják a maguk számára. És ez sokféle probléma forrása, például a koncentrációs és a tanulási nehézségek mellett aktivitásuk is csökken.

„Nem ösztönzöttek új dolgok megtanulására, az »ügyes vagyok ebben is és abban is« élménye teljesen hiányozhat az életükből, szüleik kudarcokra fókuszált szemlélete a minta számukra – magyarázza Czibere Ibolya. – És

gyermekpszichiáterek számolnak be róla, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy milyen fokú stressztől szenvedő gyerekek kerülnek hozzájuk az ilyen családokból, egyszerűen átveszik azt a szüleiktől. Ez a viselkedési zavaroktól a bepisilésen át a dadogásig nagyon sokféle formát ölthet, egész addig, hogy nyugtatót vagy kedélyjavítót kell adni például egy négyévesnek.

Sokszor látjuk, hogy a szülő mindent megtesz, mindenről hajlandó lemondani a gyerekért, az ő javára, de az érzelmi biztonság, az erős kötődés ilyenkor is sérül. A gyermek élete így is lehetne gazdag olyan dolgoktól, amelyek nem függenek a pénztől, de a szegénység ezt sem engedi: attól a szülőtől, aki egyik napról a másikra él, aki maga sem érzi magát biztonságban, nem várható el, hogy ezt nyújtsa.”

És a helyzetet tovább rontja a sok feszültség és agresszió, amelyet a gyerekek láthatnak vagy még rosszabb esetben el is szenvednek ezekben a családokban. A családon belüli fizikai és verbális erőszak, tudjuk, nem csak a szegénységben élők jellemzője, de az itt állandóan jelen lévő feszültség és a kezelhetetlenségig fokozódó indulatok egyik levezetési formája.

A rejtőzködés a városban élő szegényekre a legjellemzőbb (Fotó: Sean Gallup/Getty Images)

„Megjósolhatatlan hogyan hat egy személyiségre a szegénység szorítása, az ezzel járó megugorhatatlan kihívások lánca. Sokszor elhangzik, hogy a családtagoknak maguknak is érthetetlen reakciókkal kell szembesülniük itt, agresszióval, megalázással vagy éppen extrém fokú kötődéssel, az elviselhetetlenségig fokozódó egymással szembeni féltékenységgel, különösen a nőknek kell ezt gyakran elszenvedniük.”

Czibere Ibolya utóbbinak olyan extrém példájával is találkozott korábbi kutatása során, amikor a munkanélküli férj tomboló féltékenységétől vezérelve feleségét sem engedte dolgozni menni – alkalmi napszámos munkáról lett volna szó, amelynek csekély bére legalább pillanatnyi levegővételhez juttathatta volna a családot…

„És a szegénységben élő nem fordul pszichológushoz segítségért, de még a barátnak sem beszél mindarról, amit át kell élnie, el kell szenvednie nap mint nap. Mert nem szabad kifelé gyengeséget mutatni, ez az úgynevezett státuszmegtartó magatartás, azaz: nehogy azonosítsanak minket az alattunk lévőkkel, az alacsonyabb helyzetben élőkkel.”

Szégyen, amit takargatni kell

„Ezzel el is jutottunk a szegénység egyik legrombolóbb viselkedési mintájáig: hogy ez szégyellni való, hogy ezt takargatni kell, bármi áron – jellemzi a szomorú helyzetet az egyetemi oktató. – Ez is a nagyon tipikus félelmeik egyike, hogy ha kiderülnek valós körülményeik, gondjaik, kiveti őket a közösség, melyhez tartoztak, melyhez tartozni akarnak. S az ebből fakadó elhallgatások és elfojtások csak továbbnövelik a mentális megterhelések sorát.”

Egyébként ez a rejtőzködő-titkolódzó magatartás a mélyszegénységben élők körében is jelen van. Szintén Czibere Ibolya korábbi vizsgálataiból tudom, előfordult például olyan eset, hogy egy varrodában dolgozó nő többször leájult a gépe mellől a folyamatos éhezéstől, ilyenkor a munkatársai adtak neki egy-egy szelet kenyeret, ő maga sohasem jelezte, ha hosszú idő óta nem evett… S hasonló motiváció állhat annak hátterében, amikor valaki a munkahelyi mosdóban tölti a teljes ebédidőt, hogy a többiek ne lássák, ismét nem tudott ennivalót hozni magának…

„Érdekes kérdés a szegénység és az emberi környezet kapcsolata, az előzőektől nagyon eltérő reflexiókkal is találkoztunk például legutóbbi, kárpátaljai kutatásunk során. Extrém szegénységben élőkkel beszélgettünk. Ők a kérdésre, szegénynek érzik-e magukat, nemmel válaszoltak, átlagos helyzetűnek ítélték magukat. Ennek a szubjektív érzetnek a gyökere, hogy ezekben a falvakban mindenki így, mindenki ilyen körülmények között él. »Ma én adok kölcsön vizet a szomszédnak, holnap ő nekem«, mert még ivóvizük sincs! »Az ő férje is elment egy hónapra idegenbe dolgozni, az ő háza előtt sincs járda«…”

De a rejtőzködés sokkal jellemzőbb a szegények – különösen a városban élők – között. Könnyen előfordulhat, hogy a mi környezetünkben is él olyan, akivel akár naponta is találkozunk, és még csak nem is sejtjük róla, milyen nehézségekkel küzd. Czibere Ibolya megemlíti, hogy ismertek olyan esetek is például, amikor a hajléktalan férfiról saját, közvetlen kollégái sem tudják, hogy mindennap hajléktalanszállóról indul munkába, és oda tér vissza esténként.

Segíts, még mielőtt lecsúsznék!

„És éppen az előzőek miatt nagyon nehéz tanácsot adni, valami pozitívat mondani jó szívvel az érintetteknek – sóhajt szakértőnk. – Talán, hogy próbálják megőrizni nyitottságukat, bizalmukat, ápolják meglévő kapcsolataikat, így legalább az elszigetelődéstől megóvni magukat. Ha elmondhatják gondjaikat, hogy mit élnek át, és megértik őket, az is könnyíthet rajtuk, és esetleg megtapasztalják, nincsenek egyedül ezekkel a problémákkal. De mindenképpen nehéz ügy, hiszen a szegénység olyan összetett, az élet olyan sok, sőt minden szeletét érinti, hogy ha egy elemét orvosoljuk, ott van még a többi.”

Mert az újraéledő kapcsolat egy régi baráttal vagy a konfliktusok rendezése a családtagokkal például enyhíthet a helyzeten. Ám nem megoldás mindenre. De akkor hol keressék a megoldást?

„A bujkálásnak, a szegénységük elrejtésének az is oka, hogy nem bíznak abban, hogy van segítség. Erre nem láttak pozitív mintát, mert ma Magyarországon nincs is. Ráadásul úgy élik meg, ha én nem tudom megoldani a gondjaimat, más sem, és ez csak erősíti a tehetetlenség érzését, amely szintén a szegénység egyik legpusztítóbb tünete. A változás elindításának egyik módja lehetne például visszanyúlni az időben: gondoljon, mondjuk, öt évvel ezelőtti önmagára és arra, mikor kezdett lemondani a céljairól. Ennek feltérképezéséhez viszont szakember kellene. A családsegítőkhöz azonban rendszerint az extrém, és nem az átlagos szegénységben élők fordulnak. És a segítőszolgálatok sem igazán marketingelik úgy magukat, hogy gyertek hozzánk, segítünk, még mielőtt lecsúsznátok. Pedig ennek lenne értelme, akkor beavatkozni, amikor még tulajdonképpen önerőből is sikerülne megkapaszkodni, és elegendő lenne egyféle megtámogatásra, mert még nincs szükség komplex, mindenre kiterjedőre.”

Megosztás Facebookon