Egészség

Élet és halál között lebegett, de most hazavihetik az egyéves Lalikát

Lélegeztetőgéppel ugyan, de elengedték a kórházból a vesebeteg kisfiút.

Hazaengedték a szegedi kórházból az egyéves Lalikát, aki korábban életveszélyes állapotba került súlyos vesebetegsége miatt. A kisfiú koraszülött volt, majd kiderült: 4-es stádiumú vesebeteg, transzplantációra van szüksége. Ekkor még szülei megoldották az otthoni dialízist, idén januárban viszont a kisfiú egy vírus miatt újra nagyon beteg lett. Az orvosok akkor a legrosszabbra készítették fel a szülőket.

névválasztás baba megbánás

Képünk illusztráció – Forrás: Pexels/rawpixel.com

Számtalanszor kértek már minket arra, hogy végleg búcsúzzunk el tőle – nyilatkozta a kisfiú anyja a Blikknek. – Ám ebben a kis csöppségben több élni akarás van, mint azt bárki is hinné, mi pedig már csak neki hiszünk.

Lalika apja két hónapon át nem dolgozott, amíg a gyereket ápolták, mára viszont újra munkába állt. Lehet, hogy a kisfiú gégekanült kap majd, de a szülők most bizakodnak. „Sok mindent meg kell tanulnom, ami az ellátásához szükséges, és sok segítség kell majd. De nem félünk tőle, sőt mi lennénk a legboldogabbak, ha újra hazatérhetnénk, ezúttal végre együtt” – mondta az anya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top