Fáj a foga? Tegyen rá döglött egeret!

Egyetlen olyan film volt az életemben, amit háromszor láttam moziban: A rettenthetetlen. Gimis voltam, amikor bemutatták, és odavoltam a történetért, azért, hogy végre egy filmnek nem olyan nyálas vége van, mint az a hollywoodi produkciók nagy részénél lenni szokott, imádtam Sophie Marceau ruháit, és irigyeltem Catherine McCormack gyönyörű mosolyát. Persze abba nem gondoltam bele, hogy akkoriban aligha volt olyan csoda szép, hófehér, szabályos fogsoruk az embereknek, mint amilyen az övé.

És ami azt illeti, abba sem gondoltam még bele, hogyan próbálták a fogorvosi hivatás kialakulása előtt kezelni az emberek a fogproblémáikat, úgyhogy elszörnyedve olvastam a most következő lista tételeit – és higgyétek el, a ti gyomrotok is felfordul majd tőle. De hát ilyen az ember: perverz érdekli a kultúrtörténet, úgyhogy haladjatok csak bátran tovább.

Az ókori Rómában vizeletet használtak szájvízként

Nem tudom, ilyen fogakkal hogyan bír bárki is csókolózni – kifakad a fogorvos

Méghozzá emberi és állati vizeletet is. A vizelet szájfertőtlenítésre és egyéb célokra való alkalmazása olyannyira bevett szokás volt, hogy a rómaiak gyakran nyilvános helyen kirakott edényekben gyűjtötték a matériát, így a járókelők boldogan vizelhettek, a vizeletgyűjtők kereskedtek az anyaggal, a vezetés pedig jól meg is adóztatta őket, vagyis mindenki boldog volt. Bár a gondolat is undorítónak tűnik, de a helyzet az, hogy a vizelet szájvízként tényleg hatásos volt, már ami a fogfehérítést illeti (a lehelet szagát inkább ne firtassuk). A magyarázat egyszerű: a vizelet ammóniát tartalmaz, ami a modern tisztítószerekben is gyakran előforduló hatóanyag.

Fotó: Getty Images

A fogpótlást régen emberi fogakból csinálták

Manapság a műfogsor és a fogpótlás mesterséges anyagokból készül. Néhány évszázaddal ezelőtt azonban valódi fogakból kreálták őket. 2016-ban például olasz kutatók egy luccai ásatáson találtak egy öt fogból összerakott fogpótlást, amely különböző emberek fogaiból készült. A fogakat egy arany, ezüst és réz keverékéből készült huzallal erősítették össze. A „mű” egyébként a 14. és 17. század között készült, de találtak már hasonló fogsorokat, melyek az ókori Egyiptomból származnak. A fogpótlások az 1400-as években egyre gyakoribbá váltak: a szegények gyakran eladták a fogaikat azoknak, akiknek szükségük volt rá, és a sírrablók egyik fő motivációját is a halottak fogainak megszerzése jelentette, amiket aztán jó pénzért értékesítettek.

Így készült az ókor fogpasztája

Az első fogkefék időszámításunk előtt 3500 és 3000 között jelentek meg: az egyiptomiak és a babiloniak a fogaikat gallyak koptatott végeivel csiszolgatták. Érdekes, hogy a fogkrémet már a fogkefe előtt két évezreddel feltalálták, a kutatók úgy vélik, hogy az ókori rómaiak, a görögök, a kínaiak és az indiánok is használtak fogkrémeket. Az égetett tojáshéj és az a bikapata hamva a korai fogkrémek rendszeres összetevői voltak, a vulkánok környékén élő emberek habkövet is adtak a keverékhez, a görögök és a rómaiak pedig csontokat és osztrigahéjat is használtak fogpasztáikhoz, valamint faszenet, növényi kérgeket és ízesítőket is adtak hozzá.

Bubifrizura és foghúzás

Aki néhány évszázaddal ezelőtt meglátogatta a borbélyt, az a frizuraigazítás mellett foghúzást is kérhetett. Ez egyszerűbb megoldás is volt, hiszen nagyjából kétszer annyi borbély praktizált, mint fogorvos vagy sebész, ráadásul a borbélyok rendelkeztek olyan eszközökkel, amik a foghúzáshoz szükségesek voltak. Erről később még lesz szó.

Több ezer évig nem volt divat fogat mosni

Hiába léteztek már több ezer éve is – mondjuk úgy – pre-fogkrémek, a rendszeres fogtisztítás azért nem volt mindig, mindenhol nagy divat. Márpedig jól tudjuk, hogy a fogmosás elhanyagolása az egyik leggyorsabb módja annak, hogy az ember elveszítse a fogait – miként fordulhatott elő akkor mégis, hogy több ezer évvel ezelőtt is éltek emberek, akiknek kiváló fogaik voltak, még akkor is, ha valószínűleg soha életükben nem sikálták meg őket tisztességesen? Nos, az ok az étrendben keresendő: ők ugyanis még mesterségesen hozzáadott anyagoktól és tartósítószerektől mentes, feldolgozatlan élelmiszereket fogyasztottak, ételeik vitaminokban, tápanyagokban és rostban is gazdagok voltak, ami sikeresen eltávolította a baktériumokat és az élelmiszer-maradékot a fogaikról.

Fotó: Getty Images

A fogtömés fel is robbanhatott

Egy 19. századi pennsylvaniai fogorvos három ilyen furcsa esetet látott karrierje során. Az első 1817-ben történt, egy D. A. monogrammal illetett tiszteletes szájában. A pap az incidens előtt súlyos fogfájástól szenvedett. A fájdalom egészen másnap reggelig folytatódott, amikor is a fog hirtelen elrepedt, majd felrobbant. Nem várt fejlemény: a tiszteletes állítólag ezután megkönnyebbülve tért nyugovóra.

A fogorvos még két ilyen esetről számolt be, de később mások is több robbanást jelentettek az 1920-as évekig – később már nem voltak hasonló borzalmakról szóló történetek. A kutatók úgy vélik, hogy a robbanásokat az akkori tömésekhez használt ötvözetek okozták, a korai fogorvosok ugyanis a tömőanyagot fémek – ólom, ezüst és ón – ötvözetéből készítették. Valószínűsíthető, hogy ezek reakcióba léphettek egymással, aminek melléktermékekeként hidrogén szabadult fel, az pedig szikrát kapva – például ha dohányzott az illető – robbanhatott. Ezt az elméletet azonban sokan vitatják, mondván, nincs arra bizonyíték, hogy az alanyoknak volt tömött foguk.

A szuvas fogak divatosnak számítottak az újkori Angliában

A Tudorok korában a cukor népszerű, ám igen drága holminak számított Angliában, így fogyasztása kizárólag a gazdagok privilégiuma volt. Ők viszont nem spóroltak vele: cukrot adtak a zöldségekhez, gyümölcsökhöz, gyógyszerekhez, szinte mindenhez, amit leengedtek a torkukon. Így aztán – micsoda meglepetés – hamarosan megismerkedhettek a fogszuvasodás (és vélhetően a diabétesz) jelenségével is. Állítólag még maga Erzsébet királynő is ismert volt szuvas fogairól, innentől pedig egyenes út vezetett oda, hogy a szuvas, fekete fog státuszszimbólummá vált. A szegények pedig hamarosan elkezdték feketére festeni a fogaikat, hogy módosabbnak tűnjenek.

Fotó: Getty Images

Japánban is trendi volt a fekete fogsor

Nagy-Britanniával ellentétben, ahol a cukor volt a bűnös, és az emberek foga magától színeződött el, Ázsiában és Dél-Amerikában az emberek más segédeszközt használtak fogsoruk feketébe borításához. A fogfeketítést ohagurónak hívták, és a 8-12. században élte virágkorát. Az arisztokraták körében különösen gyakori volt, mivel ők szívesen festették az arcukat rizsporral hófehérre, a fehér arc azonban sárgának láttatta a fogaikat, így azokat meg inkább a hajukkal megegyező színre, vagyis feketére festették. A fekete fogsor a szépség és a nemesi származás ismérve volt egészen a 19. századig Japánban.

A feketítéshez egyébként egy minden valószínűség szerint rettenetes ízű löttyöt kreáltak, ami ecetből és vasreszelékből készült. Hogy elviselhetőbb legyen a fogyasztása, fűszerekkel – fahéjjal, szegfűszeggel és ánizzsal – dobták fel kissé.

Fáj a foga? Tegyen rá döglött egeret!

A fogfájás minden bizonnyal az egyik kellemetlenebb dolog a világon, ezt az emberek ősidők óta jól tudják. Az ókori egyiptomiak nem mást, mint döglött egereket használtak a kezelésére: a szerencsétlen rágcsálók porhüvelyét ledarálták, majd több összetevővel mixelték, a kapott oldatot pedig fájós fogukon alkalmazták. Pontosabban nem csak ott: Erzsébet királynő udvarában – ahol, mint már tudjuk, nem voltak ritkák a fogproblémák – az egértetemeket minden jel szerint csodálatos gyógyszernek tartották, ugyanis több egészségügyi probléma kezelésére is használták őket, beleértve a szamárköhögést, a himlőt és az ágybavizelést is. Hogy a kúra kevésbé legyen gusztustalan, a rágcsálók maradványait süteménybe sütötték.

Pelikánnal fogat húzni? Nem lehetetlen!

Hogyan ne féljen a gyerek? – Egy jó fogorvos pszichológus, bohócdoktor, animátor egy személyben

A fogászati pelikán egy borzalmas eszköz volt, aminek használata szerencsére már réges-rég kikopott az orvosi gyakorlatból. A készülék pokoli fájdalmakat tudott okozni, gyakran károsította az ínyt, valamint nemcsak a szuvas, hanem a szomszédos fogakat is. A vele kezelt (vagy inkább kínzott) betegek gyakran komoly vérveszteséget és állkapocstorzulást is elszenvedtek. A fogászati ​​pelikán a nevét a karomrészéről kapta, amely állítólag egy pelikán csőréhez hasonlított. Hogy miképp használták, azt nem is részleteznénk, maradjunk annyiban, hogy nem szerettünk volna abban az időben fogproblémával küzdeni, amikor a borbélyok ezzel a szörnyű készülékkel végezték a foghúzást.

Forrás: Listverse