Egészség

Fülhallgatóval aludt el, fél fülére süketen ébredt

Soha ne aludj el működő fülhalgatóval a füledben!

Egy tajvani diák egyik este fülhallgatóval hallgatott zenét, majd úgy, ahogy volt, el is aludt. Az egyik füléből kiesett ugyan a fülhallgató, a másikban viszont benne maradt. Amikor felébredt, döbbenten tapasztalta, hogy arra a fülére megsüketült.

Kórházba ment, ahol 5 napos kezelést követően fokozatosan helyreállt a hallása.

A kép illusztráció! (iStock)

Kezelőorvosa, dr. Tian Huiji, a tajvani egyetemi kórház fül-orr-gége tanszékének vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy soha ne aludjunk el működő fülhallgatókkal a fülünkben. Alvás közben ugyanis a vérkeringésünk lelassul, eközben viszont a fülünkben lévő szőrsejteket, vagyis a hangokat érzékelő szenzorokat továbbra is stimulálják a fülhallgatóból érkező hangok, miközben a test nem tud elég vért biztosítani számukra, ami hirtelen süketséghez vezethet.

A szakértő javaslata szerint még éber állapotban is ajánlatos 50 percenként 10 perc szünetet tartani a fülhallgatók használatában.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top