A diszlexiás gyerek nem hülye, csak nehezebben tanul

Van egy alapvető tévedés, amibe túl sokan képesek belecsúszni, miszerint a diszlexiás/diszgráfiás gyerek hülye, pedig ez nettó baromság. A diszlexia egyik legfontosabb kritériuma éppen az ép intellektus (85-ös IQ felett diagnosztizálják), definíciója szerint olyan képességzavar, mely az olvasás és írás területein jelentkezik, és nem magyarázható az érzékszervek sérülésével, illetve környezeti okokkal. Az IQ-szint határa a csillagos ég, ott van például Albert Einstein, az ismert világ történetének talán legokosabb embere (diszlexiás volt), vagy például Jay Leno, az amerikai televíziózás legismertebb arca, aki gyerekkorától kezdve diszlexiával küzd, és így lett a The Tonight Show majd két évtizedig regnáló műsorvezetője. 

A diszlexia/diszgráfia iskolás korban diagnosztizálható, de lehetnek ráutaló jelek már kétéves kor körül is, mivel ez a neurobiológiai rendellenesség erőteljes összefüggést mutat a nyelvi rendszer (azon belül is a fonológiai nyelvi szint) fejlődésével. „Figyelemfelkeltő jel lehet, ha a gyermek mozgásfejlődéséből kimaradt a kúszás vagy a mászás, vagy ha később indul meg a beszédfejlődés, de ezek önmagukban és automatikusan nem jelentik azt, hogy a későbbiekben probléma lesz az olvasással– mondja Harnos Zsuzsanna logopédus, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 6. kerületi tagintézmények munkatársa.  – Ha gyermeknek kétéves korig nincsen ötvenszavas szókincse, ha úgy tűnik, hogy nem nagyon érti a beszédet, vagy ha hároméves kor körül a raghasználat, a szókincs, vagy a mondatalkotás színvonala elmaradást mutat, érdemes felkeresni az illetékes pedagógiai szakszolgálatot. Ha később, a fejlesztés hatására sem éri utol társait a gyermek kifejező beszédében és/vagy beszédértésben, akkor elképzelhető, hogy nyelvi zavarral küzd. Ez a diagnosztikus kategória négyéves kor felett adható, addig nyelvi késésről beszélünk.”

Ha a felsoroltak közül bármelyik tünet jelentkezik, minél előbb érdemes elkezdeni a fejlesztést. A megkérdezett szakértők szerint viszont miként az autizmusnál, diszlexia esetén is előfordul, hogy a szülő egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy baj van, és ahelyett hogy elkezdené fejlesztésre hordani a gyermeket, kér még egy, meg még egy, meg még egy másik, meg még egy negyedik diagnózist is, és csak telik-múlik az idő, mire elfogadja, hogy igenis, valami nem oké. „A fejlesztés már két-három éves korban elkezdődhet, és minél előbb kezdünk foglalkozni a gyerekkel, annál inkább meg tudjuk könnyíteni az iskolás éveit – mondja a logopédus. – A legkisebbek a szülővel járnak beszédindító foglalkozásra, ahol többek közt olyan mozgásba ágyazott beszédfejlesztő gyakorlatokkal fejlesztjük őket, amit később otthon a szülővel közösen gyakorolva is nagyon szoktak élvezni a gyerekek.” Harnos Zsuzsanna hozzátette, hogy az óvodába kerülő gyermekeket kérdőíves módszerrel, megfigyeléssel igyekeznek kiszűrni, ezenkívül később, ötéves korban is van szűrés, ahol egyértelműen látják, ha valami nincs rendben az olvasás- és íráskészültséggel.

Szerencsére ma már egyre korábban felismerik a bajt, de sajnos így is előfordul, hogy csak akkor kerül szakemberhez a gyermek, amikor olvasni tanul, vagy az első idegen nyelvvel ismerkedik, és kiderül, hogy nehezebben megy neki az átlagosnál. Az olvasási zavar alapvetően befolyásolja a tanulást, fejlesztés nélkül nemcsak az irodalom, hanem a fizika szabályai és a matek tételei is nehezebben rögzülnek. „Kamaszkorban a logopédus vagy pszichopedagógus megkönnyítheti egy diszlexiás életét, de tizenhat évesen közel sem lehet olyan fejlődést elérni, mint ha az általános iskola kezdetén, vagy már óvodában belefogtunk volna a fejlesztésbe” – magyarázza a szakember.

Daniel Britton tipográfiája alapján

A diagnosztikai folyamat egyébiránt a következő: amennyiben a szülőben vagy az oktatási intézményben felmerül a gyanú, hogy egy tanuló diszlexiás, akkor vizsgálatra küldik az illetékes pedagógiai szakszolgálathoz. Itt kaphat BTM diagnózist arról (BTM: beilleszkedési, tanulási, magatartási zavar), hogy olvasási/helyesírási és/vagy szövegértési nehézsége van, de itt ki kell emeljük, hogy

ez nem azt jelenti, hogy diszlexiás.

Ha valóban egy tartós és súlyos olvasási zavarról van szó, akkor a pedagógiai szakszolgálat a gyermeket továbbküldi a megyei szintű szakértői bizottsághoz, ahol ezt megerősítik vagy kizárják. Amennyiben beigazolódik, akkor kap a gyermek SNI, azaz sajátos nevelési igényű státuszt, ekkor az utazó-gyógypedagógusi hálózat veszi át a fejlesztést. A BTM-es gyermekek ellátása jellemzően a pedagógiai szakszolgálatok feladata.

Diszlexiás? Integráld!

Egy diszlexiás gyereket nevelő szülőnek eleve nincs könnyű dolga, SNI-gyerekkel az élet nem könnyű. Csak olyan intézménybe lehet beíratni, melynek az alapító okiratában benne van, hogy felvesznek diszlexiás gyermeket. Tudni (több, vagy inkább sok) olyan esetről, amikor a szülő egyszerűen eltitkolja az iskola előtt, hogy a gyereke diszlexiás, ezzel viszont árthat neki, az SNI-gyerekeknél ugyanis fontos, hogy a tanárai és az osztályfőnökei együttműködőek legyenek, sőt az integráció szempontjából kiemelten fontos, hogy a diáktársak is képben legyenek, hogy igenis, van diszlexiás az osztályban. Nem egy diszlexiás számolt be arról felnőttként, hogy céltábla volt az osztályában, és vegzálták, mert nehezen tanult olvasni, vagy rossz volt a helyesírása, vagy mert nehezen tanult szöveget.

A UCLA professzora, Connie Kasari 2014-ben az autista gyermekek integrációjáról tartott előadást Budapesten, a Cseperedő Alapítvány által szervezett konferencián. Elmondta, hogy anno számos autista gyermeket integráltak Los Angeles-i iskolákba, és nemcsak a gyerekek fejlődését figyelték, hanem a diáktársaik autistákhoz való hozzáállását, azaz az integrációt az osztálytársak felől is vizsgálták.

Hosszú évek megfigyelési során kiderült, hogy az integrált autisták a szegregáltakhoz képest sokkal könnyebben találták meg a helyüket az iskolában, és később felnőttként a nagybetűs életben is, az osztálytársak pedig toleráns, elfogadó kamasszá, felnőtt emberré cseperedtek. Kasari akkor hozzátette, hogy a séma nemcsak autizmusra működik, az integráció fontos minden fejlődési rendellenesség esetén – így kijelenthetjük, hogy a diszlexiásoknál is. 

Híres diszlexiások

Jennifer Aniston húszéves elmúlt már, amikor megállapították, hogy diszlexiás. „A diagnózis magyarázatot adott arra, hogy miért tanultam meg nehezen olvasni, és egy sor más kérdésre is választ kaptam: a gyerekkori traumák, a hisztik, a tanulási gondjaim… megtudtam, miért voltak” – mondta a kilencvenes években a Jóbarátokkal világsztári státuszba emelkedő ötvenéves színésznő. Szintén olvasási zavarral küzdött a világ legnagyobb rendezőjének titulált, 72 éves Steven Spielberg, akinek 60 éves koráig fogalma nem volt róla, hogy diszlexiás. Spielberg gyerekkoráról tudni, hogy sok atrocitás érte, iskolatársai vegzálták, 1968-ban pedig a főiskoláról is kivágták, ekkor viszont beleállt a filmezésbe, példátlan karrierje azóta is tart. 1985-ös, Kincsvadászok című filmje (melyet csak írt, a rendezés Richard Donnerre bízta) kamaszéveiről mesél. Ugyanebben az évben viszont az ő rendezésében jött ki a Bíborszín, melyben Whoopi Goldberg játszotta az egyik főszerepet, aki szintén diszlexiás. A színésznőről azt mondják, hogy ha találkoznál vele kislány korában, el sem hinnéd, hogy őt látod: a felnőttként nagyszájú, vicces, a véleményét mindig kimondó Goldberget az osztálytársai folyamatosan lehülyézték és zaklatták. Iskolásként tudta meg, hogy diszlexiás, az intézményből lelépett, egy hippikommunában élt, és elég sokat drogozott a hetvenes évek közepéig, mígnem megszületett a lánya. Diszlexia ide vagy oda, Goldberg azon kevés művészek egyike, akik nyertek Oscar-, Golden Globe-, Emmy- és Tony-díjat is. És hát ő a második fekete nő, aki hazavihette az Oscart. Megy ez diszlexiával is.