Egészség

Balesetveszélyesnek tartják az adományágyakat a Heim Pál vezetői

Balesetveszélyesek. Ezzel magyarázta a Heim Pál Kórház orvos igazgatója, miért nem használhatják az adományágyakat a beteg gyermekük mellett északázó anyák.

Húsz-húsz ágyat adományozott Orosvári Zsolt társaival még januárban a Heim Pál Gyermekkórháznak és a Debreceni Gyermekklinikának „Ágyat az anyukáknak” akciójuk keretében. Az összehajtható ágyakat azonban nem használják,

a szülők továbbra is a földön alszanak

a gyerekeik mellett.

A Heim Pál kórház orvos igazgatója, Fekete Ferenc szerdán azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy az adomány ágyak nem alkalmasak arra, hogy azokon a beteg gyermekek mellett édesanyák aludjanak.

„Az ágyak méretük miatt nem férnek el, és akadályozzák a beteg gyermekek megközelítését, illetve ellátását,

szerkezetük miatt sérülés- és botlásveszélyt jelenthetnek

az ellátó személyzet és gyermekek számára, emellett nehezítik a kórtermek takarítását.”

Jelenleg országszerte több mint harminc kórház, illetve gyermekosztály használja az Orosvári Zsolték által leszállított ágyakat. Mindenhol csak éjszakára nyitják ki őket,

nappal egy 60x10x10 cm-es hengerzsákban tárolják

azokat.

A gyűjtést szervező sárbogárdi Orosvári Zsolt és az Anyák az Anyákért Alapítvány szerint az intézmény Gyöngyösi utcai telephelyére

ugyanilyen ágyakat vettek néhány hónapja

az egyik osztályra. Akkor mondták Orosváriéknak is, hogy szívesen fogadnának adományként további ilyen ágyakat. A leszállítás előtt azonban a főnővér szabadkozni kezdett, hogy „felsőbb utasítás miatt” az ágyakat nem szabad elfogadniuk.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kereszténydemokrata parlamenti államtitkára a múlt héten tagadta, hogy a kórházak tulajdonosi jogait gyakorló minisztérium megtiltotta volna az adományok átvételét.

Rétvári azt nem tudta megmondani,

miért is nem támogatják a szülőket felkaroló akciót.

Orosváriék a lehető legrövidebb időn belül elhozzák majd a Heim Pálból az ágyakat, mert országszerte rengeteg olyan intézmény van, amely szeretne ilyen ágyat kapni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top