Egészség

70 év után az öregek otthonában találkozott újra a két gyerekkori barátnő

A két néni teljesen véletlenül került ugyanabba az idősotthonba.

A 91 éves Nora Boardman és a 89 éves Elieen Gill kislánykoruk óta a legjobb barátnők. Még akkor is, ha 70 éven át nem találkoztak. 

Gyerekkorukban mindketten Eccleshire-ben éltek, de Elieen és családja a lány 12 éves korában egy másik városba költözött. Ekkor szakadt meg a kapcsolatuk. Mikor idős nénikként egy öregek otthonába költöztek, azt mondják, azonnal felismerték egymást – hiába telt el egy egész élet.

Míg Norának nincs gyereke, Elieennek három is van, ezért mióta újra barátnők lettek, Norát is befogadták a családba. A regénybe illő történet szereplői azt mondják, úgy érzik, mintha tegnap találkoztak volna utoljára, és ugyanott folytatják a barátságukat, ahol abbahagyták.

metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top