nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
Szégyenérzet és szorongás – a kivehető műfogsorok lélektana és a megoldás

Szégyenérzet és szorongás – a kivehető műfogsorok lélektana és a megoldás

Szerzőnk utánajárt, miként vészelhető át az a trauma, amikor az orvos azt mondja: műfogsorra van szükséged.
Pethes Manci
Pethes Manci
f Ajánlom

Az ember mindaddig nem kerül egy egyébként általános probléma közelébe, amíg a saját bőrén meg nem tapasztalja. Vagy mondjuk egy közeli hozzátartozójáén. A kivehető műfogsorok világa olyan távol állt tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Aztán eljött a pillanat, amikor felütötte a fejét a családban a téma és a sajnos vele együtt járó szorongás is. Mit tehetünk ilyenkor? Beszélünk egy szakemberrel. Ha a jelenség úgy kívánja, akár több szakemberrel is. Egy lelkiismeretes fogtechnikust és pszichológust is megkerestem, hogy kicsit körbejárjuk az egyre többünket egyre fiatalabban érintő, műfogsorok kapcsán felmerülő kérdéseket, félelmeket és persze megoldásokat. Egy speciális téma számos más problémára is kivetíthető válaszokkal.

Anyám, bár ránézésre egy fiatalos ötvenesnek látszik, idén nyugdíjba ment. Sosem volt az a kifejezetten hiú alkat, nem állt órákat a tükör előtt, nem költötte minden pénzét ruhákra, kiegészítőkre, de mindig igényes volt. És persze tetszeni is akart. A nyugdíjazással egy időben aztán beütött a krach, a fogorvos közölte vele, ki kell venni a fél fogsorát. A pénztárcájához mérten a pótlást kivehető műfogsorral tudták megoldani. Úgy fest, több évtizednyi munka a hajléktalanellátásban ennyire elég. Jött a kétségbeesett telefon, hogy ő ezt nem akarja, hogy innentől mindennek vége. Mint egy kisgyerek, úgy meg volt rémülve, és persze látta magát, mint ráncos vénséget, akinek végleg befellegzett. Így ugyebár soha nem lesz már senkije, mert hát ki akarna egy „műfogsorossal” járni? Én meg hirtelen nem tudtam, hogy nevessek vagy sírjak. Értettem a kétségbeesését, de valahogy mégis olyan prózainak és nevetségesnek tűnt az egész. Beugrott az Abigél ezerszer látott jelenete, amikor Gina sírva fakad a leányneveldében a haja miatt, Zsuzsanna nővér pedig rászól, mert hát mégis milyen méltatlan mindez, mikor odakint épp háború van.

Meg persze talán azért is voltam első blikkre érzéketlen, mert nemrég egy mellrákkal szembenéző, hihetetlenül pozitív fiatal nővel interjúztam. Mi lehet az ő problémájához képest akkora etvasz egy műfogsorban? Aztán persze rögtön rájöttem, anyámnak ez igenis nagy trauma, kár mérlegre tenni két ennyire eltérő jelenséget, két különböző embert. Hirtelen megértettem, hogy sokkal összetettebb a feltörő aggodalom oka, hogy valamilyen komplexebb egzisztenciális válság elé néz az anyám. Nyilván az időzítés sem volt a legjobb, ahogy kell, csőstül jöttek a kihívások. De mint mindig, most is úgy reagált végül, ahogy szokott: megnyugodott, és józanul végiggondolta az egészet. 10 percen belül már röhögve, Monty Python-i humorral kezeltük a szituációt. Ennek ellenére úgy éreztem, jó lenne kicsit körbejárni egy olyan kérdést, ami jó eséllyel sokakat érint, vagy érinteni fog, ami az önbecsülésünkhöz kapcsolódó, fizikai változással jár, még ha más egészségügyi esetekhez képest (masztektómia, kemoterápiás kezelés következtében kihulló haj, végtagamputáció és művégtag stb.) könnyen megugorható akadálynak tűnik. Mint a szakértőkkel folytatott beszélgetésből kiderült, fontos kérdések és problémák kapcsolódnak a kivehető műfogsorok sokaknak távolinak tűnő világához. Érdemes tehát egy kicsit elmélyedni a kérdésben.

Az emberek többsége halogat, tartunk az orvostól, főként a fogorvostól, félünk a fájdalomtól, a változástól

Sokakat érint, csak nem beszélnek róla

A téma kapcsán Görög Nitával, az écsi Menta Dent alapítójával és tulajdonosával, fogtechnikus és dentalhigiénikus szakemberrel beszéltem. A választás egyébként azért esett Nitáékra, mert az interneten történő keresgélés során ők voltak az elsők, akiknek a honlapján a kivehető műfogsorok pszichés vonzatáról is szó esett, sőt a megterhelés elkerülésére is felhívják a figyelmet. De nem lenne teljes a kép, ha a szorongás oldására is odafigyelő szakember mellett ne beszéltem volna egy pszichológussal is, hogy kicsit a félelem mögé nézzünk. Mi áll a háttérben? Mennyire természetes, hogy szorongunk műfogsor-készíttetés esetén? Vannak-e a kérdésnek komolyabb okai, vonzatai? Makai Gábor klinikai szakpszichológus, terapeuta már többször rendelkezésünkre állt, és ezúttal is megosztotta velünk a véleményét és szakmai tudását.

Görög Nita szakmai önéletrajzából kiderült, hogy Amerikában született, részben ennek tudtam be páciensközpontúságú attitűdjét. „Magyarországon pesszimistábbak az emberek, más a világ- és életszemlélet, mint nyugatabbra – mondja. – Pedig nagyon sok embert érint a műfogsorkérdés, csak nem beszélnek róla. Nekem pont az a célom, hogy az érintettek végre vállalják fel a témát. Nagyon fiatalon, 40 éves kortól heti szinten készítek egy műfogsort, a betegek pedig mindig szégyenkezve érkeznek hozzám. Ha az emberek tudnák és elfogadnák, hogy nem állnak egyedül a problémával, ráadásul a jelenség nem azért alakul ki, mert valaki igénytelen, nem mosott elégszer fogat, könnyebb lenne az elfogadás. A munkám legfőbb célja, hogy eloszlassuk a tévhiteket, és megszüntessük a szégyenérzetet. Kemény dolog egyébként megvigasztalni azt, aki épp szembenéz a gonddal.” Makai mindehhez hozzáteszi, hogy a probléma férfit és nőt egyaránt érint, és

ne gondoljuk azt, hogy csak a nők foglalkoznak a kinézetükkel. 

„Mindenki számára fontos, hogy mit lát belőle a társadalom – magyarázza. – Ebben természetesen lehetnek eltolódások. Erősen eltérhet, mennyire játszik szerepet a mindennapjaimban a külső, mennyire válok görcsössé attól, hogy szépet és jót akarok mutatni magamból. Akinek az önértékelése gyenge lábakon áll, hajlamos rá, hogy a külvilág visszajelzéseire nagyobb hangsúlyt fektessen. A fogsor nélküli állapot, egy hiányos fogsor kiszolgáltatottá tudja tenni az embert, és könnyedén megjelenhet a szégyenérzet.” Arra a kérdésre, kit érinthet mélyebben egy ilyen beavatkozás, egy ekkora horderejű változás, Makai Gábor azt mondja, hogy „elsősorban azokat, akik számára nagy jelentőségű a külső, a kinézet, akiknek az önértékelését erősen meghatározza mások megítélése. Nyilván a külső megerősítés, a visszajelzés mindannyiunk számára fontos. De van egy határ, ami után már inkább a saját félelmeimről és esetleges torz énképemről szól a történet, mintsem a valóságról.”

Gyász, depresszió, az énkép torzulása

És ha mindez nem lenne elég, a pszichológus egy igen érdekes aspektust is hozzáfűz a gondolathoz: „Egy külsőségről van szó, nevezetesen, hogy nincs fogam. Első körben a veszteség jelensége jelenik meg ebben a szituációban. Valaminek az elvesztése gyászreakciót indít be. Sokszor azt gondoljuk, hogy gyászfolyamatot csak egy személy, egy illető elvesztése idézhet elő. Ez azonban nem így van. A fogunk, a testünk egy részének elvesztése hasonló reakciókat tud kiváltani: felerősödhetnek depresszív tünetek, megjelenhetnek a gyásznak különböző fázisai, és szorongás is felléphet.  A fogam elvesztése különböző gondolatokat és érzéseket indíthat be. Minden emberben, legyen férfi vagy nő, a kor előrehaladtával óhatatlanul felmerülnek különböző identitást érintő kérdések, az illető számot vet önmagával: ki vagyok én, hol tartok az életemben? A műfogsor problematikája egyfajta trigger lehet, ami felerősít olyan, már eleve minket foglalkoztató gondolatokat, mint például hogy idős vagyok, megöregedtem. Felerősödhetnek olyan negatív érzések is, amelyek kapcsán az illető tévesen azt gondolja, hogy az új fogsor készítésének folyamata, majd viselése által kiszolgáltatottá válik. Az ember belenéz a tükörbe, és egy negatív gondolatsor indul be, leértékeli önmagát. Majd azt képzeli, mások is pontosan ugyanezt fogják érezni és gondolni róla. Én magamat leértékelem, és elkezdek attól félni, hogy más is látja, amit belül gondolok magamról. Lelepleződöm. És a másik ember is látni fogja a gyengeségem.”

Ez az első trauma: amikor közöljük a pácienssel, hogy itt az összes, immár jól látható fogtól meg kell válni

A folyamat azonban itt közel sem áll meg. Ahogy Makai Gábor továbbvezeti, „van egy hétköznapi sztereotípia a fejünkben a kivehető műfogsorok kapcsán. A társadalom szereti azt gondolni, hogy az, akinek ilyesmire van szüksége, nem mosta rendesen a fogát, elhanyagolta magát. Ráadásul már látom is magam előtt, ahogy kiteszem a pohárba a »protkómat«. Szörnyű! Ezek a gondolatok végül egy torz fantáziahalmazt szülnek, amelynek következtében tévesen kezdjük el látni a dolgokat. Ráadásul elkezdünk azonosulni a sztereotípiákkal, és végül elhisszük, milyen egy istencsapása ez az egész. Az emberek többsége alapvetően halogat, tartunk az orvostól, főként a fogorvostól, félünk a fájdalomtól, a változástól. A halogatás kérdésében az idő fontos faktor. Egy kivehető műfogsor készítése esetében van egy átmeneti időszak, amikor szinte tényleg fog nélkül maradunk. Az ezzel való szembesülés fájdalmas lehet. Ez a bizonytalan, átmeneti időszak minden embert megterhel.”

Makai Gábor szerint minden olyan helyzetben, aminek a végén nincs még pont, egy különös készenléti állapotba kerülünk. Ha ráadásul valaki tudja, hogy ez a bizonytalan időszak egy fájdalmas procedúrával jár együtt, beindul a menekülés és a halogatás mechanizmusa. „Elfordulunk a tényektől, a negatív gondolatfolyamok miatt pedig végül legszívesebben elbújnánk. Rejtőzködünk, visszahúzódunk, ami már egyfajta depressziónak a tünete – mondja. – A lelepleződéstől való félelem miatt pedig már ki sem merjük nyitni a szánkat, nehogy észrevegye valaki, hogy műfogsorunk van. Ha még azt is tudnák, hogy kivehető, megsemmisülnénk. Miközben egy műfogsor megoldás lehet más fizikai betegségek megelőzésére, kezelésére. Elkerülhetjük például, hogy gyulladt gócok keletkezzenek a testünkben, hogy kihulljon a hajunk stb. Kicsit összetettebben kell tehát átgondolni az egész jelenséget. Ne azt éljük meg a folyamat kapcsán, hogy egy trauma, hanem örüljünk annak a lehetőségnek, hogy éppen megoldunk egy problémát az életünkben. Az elfogadásnak hatalmas szerepe van mindebben.” 

Előbb-utóbb eljön a fordulat 

És hogy miért fontos mindez? Mind a testi, mind a lelki egészségünk miatt érdemes odafigyelni a fogainkra. Ez persze közhelyszámba mehet, a fogász szakember elmondása szerint azonban egyre jobban kitolódik a műfogsort készíttetők életkora a fiatalabb generáció irányába. Az okokat firtatva Görög Nita elmondása alapján változó tényezők, például különböző betegségek is állhatnak a háttérben. „Én az étkezést tartom az elsődleges tényezőnek. Második helyre sorolnám a nem megfelelő szájhigiéniát. Ez azonban nem feltétlenül azért jelentkezik, mert valaki elhanyagolta a testét, nem mosott soha fogat. Esetenként a túlzott és helytelen fogápolás áll a háttérben. Például az, ha valaki hosszú időn át túl erősen sikálta a fognyakat. 

Évtizedekkel ezelőtt még nem irányult ekkora figyelem a szájhigiéniára, mégsem volt ennyi műfogsorra szükség

– teszi hozzá a fogtechnikus – 22 éve dolgozom. Eleinte kizárólag 60-70 év feletti pácienseim voltak, és csakis SZTK műfogsorokat készítettem. Ahogy telt az idő, és haladtam előre a szakmában, egyre több és fiatalabb beteg keresett fel. Ennek a hátterében állhatnak egyébként anyagi okok is. Valakinek például nincs pénze betömetni egy lyukat, nem tudnak rá hidat tetetni, esetleg nem tudnak kellő figyelmet fordítani egy ínygyulladásra. A fogak aztán szépen kilazulnak, és el kell őket távolítani. Sok tényező van tehát, de én elsősorban a táplálkozásban látom a probléma a gyökerét. A felgyorsult világ nem kedvez a fogaknak. Azt mindenesetre fontos leszögezni, hogy ez nem csak az időskor betegsége.”

Arra a kérdésre, hogyan zajlik fogászatában a mentális felkészítés, Nita azt mondja: „A legtöbb esetben egy folyamatról beszélünk. Egy ínysorvadás vagy a nem megfelelő fogápolás következményeként először a rágófogak szoktak »elesni«. Az ún. »kirakat« ilyenkor sokszor még rendben van, tehát van idő a halogatásra. Egy idő után aztán a frontfogakra is sor kerül, kilazulnak, húzni kell őket. Ez az első trauma: amikor közöljük a pácienssel, hogy itt az összes, immár jól látható fogtól meg kell válni. A látható helyen történő húzás tehát az első sokk, ami sajnos eltart mindaddig, amíg a fogakat el nem távolítjuk.” Görög Nita szerint attól a pillanattól kezdve, 

amikor már tudják a páciensek, hogy innen nincs visszaút, nincs foguk, jobb esetben már csak egy ideiglenes pótlásuk van, elkezdik várni a procedúra végét. Már szeretnék, ha elkészülne a műfogsor, ha az új mosollyal jelenhetnének meg valahol.

Az alagút végén tehát ott van az a bizonyos fény. „Ha szerencsés a páciens, már volt egy részleges fogpótlása, így folyamatában zajlik az elfogadás. Ha erre még nem került sor, nagyobb nehézséggel kell szembenézni – teszi hozzá a fogtechnikus és dentalhigiénikus – Én kimondottan olyan műfogsorokkal foglalkozom, amelyek egy az egyben úgy néznek ki, mint az eredeti. Tehát a külső szemlélő nem tudja megállapítani, hogy az éppen nem az illető saját, természetes foga. A rossz tapasztalatok, az előzetes félelem abból is adódnak, hogy erre a kérdésre alapvetően sok helyen nem fektetnek hangsúlyt, és olyan pótlást kap a páciens, amiről messziről lerí, hogy nem valódi.” 

Kell a támogató közeg, de a páciensen is sok múlik

Ennek a típusú hozzáállásnak és eljárásnak a jelentőségét erősíti meg a pszichológus véleménye is. „Egy folyamat része, mire valaki képes elfogadni az adott szituációt és fizikailag egy új tárgyat a szájában, valamint vele együtt értékesnek tartani az »új«, megváltozott önmagát – mondja. – Ez a folyamat egyébként egy idő után végül át tud csapni izgatott várakozásba. Van egy pont, ahonnan valahogy elillan a szorongás, egyszer csak már a sajátomnak érzem a fogsort. Amikor bekerül a pótlás, kell még egy kis idő, lecsengés. Ahogy kezdem megszokni, hogy egy »idegen tárgy« van a számban, hogy ez az enyém, a testem része, úgy oldódom fel. Ahogy megtörténik a belső elfogadás, úgy tudok nyitni kifelé. Egyre jobban múlik a depresszív, befelé forduló állapot, újra tudok mosolyogni, és észreveszem a pozitív visszacsatolásokat. Hiszen végül mégsem mutogat rám senki ujjal, sőt az emberek visszamosolyognak! Ezek a külső megerősítések sokat segítenek a végső elfogadásban.” 

Makai Gábor szerint ha valaki mellett ott a támogató közeg, egy jó orvos vagy akár a család, akkor jól oldhatóak ezek a félelmek. Minél több protektív tényező van jelen az életünkben – legyen az konkrét személy, vagy épp a tudás, hogy ha nem lépek, járulékos betegségeim lehetnek –, annál gyorsabban indulunk el a változtatás útján. „Egyre több orvos figyel oda a beavatkozásoktól való félelemre – mondja. – A legtöbb emberből az idegen szagok, a színek, a hangok ódzkodást váltanak ki. Ez egy felkészítő folyamattal jól megelőzhető. Ha az orvos nyit és kommunikál, elmondja a lehetőségeket, hogy mi miért és hogyan történik, ha beindul egy párbeszéd, az emberek többsége megnyugszik, kisebb eséllyel jelenik meg érzelmi reakció, oldódni tud az esetleges félelem.”

Görög Nita

Makai Gábor ugyanakkor úgy véli, hogy a páciensek és a fogászok is tehetnek pár nagyszerű lépést a könnyebb „ügymenet” érdekében. „Én azt javasolnám, beszéljünk minél több emberrel, aki már átesett hasonló kezelésen. Sokat tud segíteni, ha tudjuk, mi a dolog pontos menete, illetve ha látjuk a végeredményt, látunk egy boldog »felhasználót« – kezdi a pszichológus. – Az orvostól mindenképp kérjük a konzultáció lehetőségét. Írjuk akár össze a kérdéseinket, fenntartásainkat! Ne befelé fordulva őrlődjünk a félelmeinkkel, hanem verbalizáljuk őket! Megfoghatóvá kell tenni az egész procedúrát és folyamatot. Ha kiszámíthatóvá válik, ha azt élem meg, hogy a kontroll valamilyen mértékben az én kezemben van, könnyebb lesz a folyamattal való szembenézés.”

„Akármilyen erős is volt az ellenállás, a félelem, olyan páciensem sosem akadt, aki inkább fog nélkül maradt volna – teszi hozzá mindehhez Görög Nita. – A szorongás oldásával kapcsolatos módszereket elsősorban autodidakta módon tanultam. Folyamatosan képzem magam a témában, jelenleg egy pszichológiai témájú tanfolyamra is járok. Mindezt azonban nem hivatásszerűen, hanem a saját preferenciám alapján végzem el. Mert segíteni szeretnék az embereknek. A mi esetünkben szerencsés, hogy egy műfogsor készítésekor négyszer-ötször találkozunk a pácienssel. Ennek köszönhetően fokozatosan tudom felépíteni a témát, és folyamatában tudom segíteni az elfogadást. Az utolsó alkalmakkor már kifejezetten várják a betegek a végső állapotot. A végeredménnyel pedig nagyon boldogok szoktak lenni.”

Megosztás Facebookon