Egészség

Magyarországra akart szökni a nyolc osztályt végzett álorvos

A határon fogták el az olasz férfit, aki még műtéteket is végzett Romániában.

A kürtösi határátkelőnél, egy Bukarestből Budapestre tartó gyorsvonaton elfogták szerda reggel Matteo Politit, aki több romániai magánkórházban orvosnak adta ki magát – írja a Transindex.

Mint arról beszámoltunk, az olasz állampolgárságú férfi még műtéteket is végzett, pedig csak nyolc általánossal rendelkezik, eredeti szakmája pedig parkolóőr. Matteo Politi korábban azt mondta, nem menekül, de nem szeretné elmondani, hol van.

A férfi állítása szerint amikor Romániába érkezett, az „eredeti” iratait átadta egy ügyvédnek, aki elintézte az iratok honosítását. Emellett biztosította őt arról, hogy minden papírja megvan ahhoz, hogy Romániában praktizáljon.

Politi egyik plasztikai sebész kollégája úgy nyilatkozott, hogy a Matthew Mode néven praktizáló álorvos nagyon jól ismerte az orvosi szakzsargont és az eljárásokat. Ezért a konzultációkon meg tudta téveszteni a kollégáit.

Csak akkor lett gyanús a többi orvosnak, amikor feltűnt nekik, hogy nem tud megfelelően bánni a fecskendővel, és a higiéniai szabályokat sem tartja be. Ezek után tettek ellene feljelentést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top