Egészség

Kvíz: Mennyit tudsz a vagináról?

Hiánypótló tudásteszt következik.
vagina, bugyi

A nemi szervekről való eszmecsere sajnos még a 21. században is tabunak számít. Elég baj, hogy így van, hiszen ha mi, felnőttek nem beszélünk róla, hogy is taníthatnánk meg a gyerekeinknek az intim részeink működését. A világ vicce, hogy még a nemi szervek megnevezésén is kínlódunk, hiszen a használt kifejezések vagy túlságosan tudományosak – amilyen a vagina is, a vulváról nem is szólva –, vagy túl infantilisek (puni, nuni és társai). Miközben van egy szavunk, ami hangtanilag teljesen rendben van – mondhatni szép –, mégis szentségtörésnek számít leírni, én most mégis megteszem, ez nem más, mint a pina.

És a dolog néven nevezésén kívül az is elgondolkodtató, hogy sokan mennyire nincsenek tisztában a saját nemi szerveik kinézetével, felépítésével sem. Emlékszem, nagyon pörgött pár éve egy videó, melyben felnőtt nők kezébe nyomtak egy tükröt a készítők, hogy alaposan megnézzék azt, amit még soha életükben nem láttak: a saját puncijukat. Döbbenet.

Egy biztos, ha a női intim tájék egy cikk témája, az mágnesként vonzza a kedves olvasókat. Ezt kihasználva – és az ismeretterjesztés szándékával is – hoztunk most egy kvízt, amivel tesztelheted, te mennyit tudsz a vagináról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top