Egészség

Depressziós leszel, ha nem alszol eleget!

Már ezerszer hangsúlyoztuk, hogy mennyire fontos a pihentető alvás, de a helyzet súlyosságát csak még tovább fokozza, hogy egy kutatás szerint a kevés alvás a depresszió kialakulásával is összefüggésben lehet.

Nem lehet elégszer megírni, mennyire fontos lenne az elegendő alvás, még akkor is, ha tudjuk, hogy a mai életmódunkkal ezt egyáltalán nem egyszerű kivitelezni. De míg a bagatellnek tűnő koncentrációs zavar vagy ingerlékenység még elfér a másik serpenyőre helyezett túlpörgés mellett, addig a depresszió kockázata már egészen más tészta.

Egy tanulmány szerint azok az emberek, akik kevesebb, mint 8 órát alszanak éjjelente, nagyobb eséllyel szenvednek majd szorongástól és depressziból, ez a veszély pedig sajnos elég sokunkat fenyeget. A Journal of Behaviour Therapy and Experimental Psychiatry 52 felnőtt alanyt vizsgált az ismétlődő negatív gondolkodás viselkedésmintázata szempontjából, olyasmikre ügyelve, mint a szorongásra vagy rossz hangulatra irányuló hajlam. Aztán összevetették az eredményeket az alanyok alvási szokásaival, így jött ki a megdöbbentő kapcsolat.

A kevesebb alvás tehát nemcsak a fáradtságban csapódhat le, hanem negatív gondolatokat, elhúzódó rosszkedvet szülhet, aminek akár súlyos következményei is lehetnek az életünkben.

 

Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top