Egészség

Zokniban alszol? Nagyon jól teszed

Ha elmondom, hogy zokniban alszom, hüledező arcot vágnak az emberek általában, mert az kicsit sem menő dolog. Pedig mint kiderült, még jót is tesz az egészségemnek, hogy zoknit húzok az ágyban.

Most tekintsünk el az ágybanzokni vágylohasztó hatásairól, jelenleg csak az egészségügyi oldalát vizsgáljuk a kérdésnek. Amikor megérkezik az ősz, muszáj zoknit húznom, mert ha fázik a lábam, egyszerűen nem tudok jól aludni. Eddig azt gondoltam, én vagyok az ufó, de a tudomány szerint nekem van igazam, és az a jó alvás szempontjából, ha a szoba hőmérséklete alacsony, és inkább zoknit húzunk, nem pedig feltekerjük a fűtést, hogy ne fázzon a lábunk.

A zokniban alvás előnyei és hátrányai

Amikor zoknit húzunk az alváshoz, azzal segítjük a szervezetünket, hogy az ideális hőmérsékletet megtartsa alvás közben, felpezsdíti a vérkeringést a lábunkban, és állítólag pszichésen is nagyobb biztonságban érezzük magunkat tőle.

1. A test hőmérséklete

A Cleveland Clinic ajánlása szerint az alváshoz egy felnőttnek az ideális hőmérséklet 16-20 fok között van, ami elég zordnak hangzik, de hát hiszünk a tudósoknak. A testünk lehűti magát az alváshoz, ezt segíthetjük a hűvös környezettel. Ha túl meleg vagy túl hideg a szobánk, akkor az befolyásolhatja az alvás minőségét, többször felébredünk éjszaka, és felmosórongyok leszünk reggel. Tehát a megoldás az, hogy hűvös szobában, zokniban aludjunk, egyértelmű.

Mike Kisch, a Beddr nevű alváskövető app kitalálója is alátámasztja ezt: „Bár a test hőmérséklete nagyon kis mértékben csökkent alvás közben, egy zokni tényleg segíthet az egyensúly fenntartásában.”

zokni alvás egészség

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

2. Felpezsdült vérkeringés

A melegben tágulnak az erek, javul a lábban a vérkeringés, ezzel pedig állítólag azt az üzenetet küldjük az agynak, hogy ideje aludni. Mondjuk munka közben ez nem annyira jó, mert ebből az következne, hogy ha meleg a lábunk, akkor alvás van.

3. Biztonságérzet

Mindenkinek mást jelent, milyen ruhától – vagy ruha nélkül – érzi magát biztonságban az ágyban, de Kisch szerint a jó alvás egyik alapja a kielégítő biztonságérzet. Vannak, akiknek a melegség a lábuk körül pszichésen fokozza a biztonságérzetet, másoknak viszont épp akadályozza a jó alvást, mert nehéznek érzik tőle a lábukat.

Ezek alapján azt kell mondanom, hogy nincs ebben sem egyetemes igazság. Aki zokniban alszik, épp olyan normális, és jót tesz az alvásának, mint az, aki nem bírja elviselni éjjel a zoknit a lábán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top