Egészség

Felújítás után vált életveszélyessé a dévaványai tragédia helyszíne

A szakértők szerint egy pár ezer forintos szén-monoxid-jelzővel megelőzhető lett volna a tragédia.

Ahogy arról korábban itt írtunk, december 25-én két ember, egy 56 éves férfi és 24 éves fia halt meg dévaványai otthonában szén-monoxid-mérgezés miatt. Az előzetes információk szerint a két férfi halálát egy meghibásodott gázkazán okozhatta.

A Blikk úgy tudja, pénteken szakértők vizsgálták meg a szóban forgó kazánt: információjuk szerint a készülékben meghibásodott az a biztonsági berendezés, amely veszély esetén lekapcsolja a gázt. Ilyen vészhelyzet például az, mikor nincs elég oxigén az égéstérben, és a gáz nem veszélytelen szén-dioxiddá, hanem halálos szén-monoxiddá ég el.

A család egyik barátja a lapnak elmondta azt is, hogy a házat nemrég újították fel; kicserélték az ablakokat. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta, a szén-monoxid-mérgezéseket sokszor valóban a túl jól szigetelő ablakok okozzák. „Pontosabban az automata szellőzőrés hiánya. Sokan annyira féltik az elszökő meleget, hogy lespórolják a berendezést” – mondta.

A baj azonban ennek hiányában is megelőzhető. Méghozzá szén-monoxid-jelzővel, amely hangosan vijjogni kezd, ha észleli a veszélyes gázt. A katasztrófavédelem.hu rendszeresen frissíti a jól működő, illetve a haszontalan készülékek listáját, ennek alapján érdemes választani. A legdrágábbak sem kerülnek többe 10 ezer forintnál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top