Egészség

Ezt teszi az anyákkal a fáradtság – 27 sírva nevetős történet

Kisgyermekes szülőknél sokszor összefolyik a nappal az éjszakával, az időérzék elvész, ahogy a józan gondolkodás is búcsút int.

Gyakorló édesanyák vallanak őszintén arról, mit művelt velük a kialvatlanság. 

  1. Kimentem a kocsihoz, beraktam a fiamat a gyerekülésbe, amikor rájöttem, hogy nincs rajtam nadrág. 
  2. Annyira fáradt voltam, hogy még a fiam nevét is elfelejtettem. A férjemtől kérdeztem meg.
  3. Kimentem a mosdóba az éjszaka közepén, de nem értettem, miért érzem melegnek és nedvesnek a ruhámat. Aztán rájöttem, hogy a WC helyett a kanapéra ültem le. Szó szerint letoltam a nadrágomat, és elkezdtem pisilni éppúgy, mintha a WC-n ülnék.
  4. A ház ajtaját a slusszkulcs nyomogatásával próbáltam kinyitni.
  5. Éjszaka erősen megszorítottam a férjem fenekét – jó kemény! – , ahogy fordult egyet, mert azt hittem, hogy a kisbabánk készül leesni az ágyról.
  6. Hallottam, hogy a gyerek felsír, ezért elkezdtem ringatni a karjaimban. Hogy ott volt-e a gyerek? Nem, a macska volt benne, aki elég szemrehányóan nézett vissza rám.
  7. Mikor a kisbabánk sírva ébredt éjszaka, a bejárati ajtóhoz mentem, mert azt hittem, csöngetett valaki.
  8. Szépen összehajtogattam egy egész kosárnyi szennyest.
  9. A baba születése utáni első hónapban írtam egy sms-t a férjemnek, hogy hol van. Ott feküdt mellettem az ágyban.
  10. Megtöltöttem tejjel a cumisüveget, és megkínáltam vele a kutyát. Mikor nem fogadta el, morcosan odavetettem neki: Na, gyerünk! Öt hosszú másodpercbe telt, mire rájöttem, hogy nem a kétéves gyerekem az.
  11. Arra riadtam egy éjszaka, hogy nincs meg a kislányom. Bepánikoltam, és felkiáltottam: Hol a gyerek?! Erre a férjem odahajolt hozzám: Drágám, éppen őt szoptatod.
  12. A kifordított szoptatós melltartómban mentem ki a házból.
  13. A nappaliban szoptattam, melltartóban és bugyiban. Kopogtak, mentem ajtót nyitni, de a mellem még kilógott a melltartóból. Csak órákkal később jöttem rá, hogy miért nem nézett rám egyáltalán a futárfiú…
  14. Egy hosszú éjszaka után el kellett rohannom a gyógyszertárba. Megálltam egy piros lámpánál, ami egy örökkévalóságnak tűnt – még be is szóltam egy rám dudáló másik autósnak. Aztán észrevettem, hogy nem piros lámpa volt, hanem egy stoptábla.
  15. Mikor hajnali 3-kor tejet szívtam le, rögtön kiöntöttem a mosogatóba. Felsikoltottam, mikor rájöttem, mit tettem.
  16. Felkeltem éjszaka, hogy tisztába tegyem a kislányomat. Egy tiszta pelenkát húztam rá a használtra.
  17. Egy nap felemás cipőben indultam munkába.
  18. Még nem volt kétéves a fiam, amikor megszületett a második gyerekem. Az első hét teljes homály volt. Felkeltem éjjel, hogy megetessem a kicsit, és valami horkolásszerű hangot hallottam a konyhából. Nos, elfelejtettem kivenni a nagyobbikat az etetőszékéből, aki így aludt el, fejjel a spagettijében.
  19. Mikor végre az ágyba kerültem, gyorsan letöröltem magamról a sminkemet, és kivettem a fülbevalómat, majd mély álomba merültem. Csak később jöttem rá, hogy a piszkos törlőt raktam az ékszerdobozba, és a fülbevalómat dobtam ki.
  20. Egy este, sok-sok kialvatlan hét után, szó szerint abban a hitben voltam, hogy a baba azért sír, mert a férjem elvette a zsebpénzét. A férjem vezetett vissza az ágyba, és jót nevetett az egészen.
  21. Egyszer kávé nélküli kávét főztem magamnak. A második korty után jöttem rá, hogy csak forró vizet iszom.
  22. Zuhanyzás után a gyerek alsógatyáját próbáltam felhúzni magamra.
  23. Odamentem a férjemhez, és a szájába nyomtam egy cumit.
  24. Már két napja fent voltam, mikor hazaértem a kórházból. Éhes voltam, ezért csináltam magamnak gofrit – lekvár helyett mosogatószerrel nyakon öntve.
  25. A gyermekorvost folyton állatorvosnak hívtam.
  26. Megöleltem a srácot, aki az internetet javította meg nálam. Annyira fáradt voltam, hogy minden távozóban levő vendéget megöleltem, mikor elmentek.
  27. Befejeztem a vásárlást, majd bekötöttem a babát az ülésébe, és elhajtottam – minden cuccot a bevásárlókosárban hagyva a parkolóban.

Forrás: buzzfeed.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top