Egészség

Kétszer is nagyot emelkedhet jövőre a cigaretta ára

Januárban és júliusban is emelik a cigaretta adóját, valószínűleg a trafikokban is meglesz az eredménye a lépéseknek.

Kétszer, januárban és júliusban is emelkedik jövőre a cigaretta adója, ami várhatóan a fogyasztói árra is hatással lesz – írja a Napi.hu

Az ezer-ezer forintos emelések mindkét esetben az ezer szálra vetített és a minimumszintet előíró adót érintik, előbbi július után már 19 200, míg utóbbi 32 200 forint lesz. A dobozonkénti árat egy emelés akár 40 forinttal is megdobhatja, így a legdrágább márkák, amelyekért jelenleg 1410 forintot kell fizetni, nyáron az 1500 forintos határ közelébe juthatnak.

Az idén novemberi adatok szerint egyébként az inflációs kosárban lévő cigaretták ára egy év alatt 5-6 százalékkal növekedett, míg négyéves távlatban, 2014 novemberéhez képest 19-24 százalékos drágulás történt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top