Egészség

Kosárfonás bénult kézzel: a szklerózis multiplex sem állhat a boldogság útjába

Timi a negyvenes éveiben jár. Egy minigarzonban él párjával és hűséges kiskutyájával, Scarlettel. Sehogy nem talál munkahelyet, pedig ez lenne minden vágya, és szerinte ő nagyon jó munkaerő. Csak épp szklerózis multiplexe van, ujjai közül ma már csak az egyiket tudja mozgatni. Ezer oka lehetne tehát a boldogtalanságra, ám rajta mindennek a nyomát sem látni. Mosolyogva kel, és mosolyogva fekszik le aludni. A kettő között pedig csodálatos kosarakat készít. Hogy ezzel másoknak segítsen.

Timi. Egy földszinti 26 négyzetméteres garzonban él Budapesten, a Mester utca környékén. Amit egyébként nagyon szeret. Már ismerik a környékbeliek, otthon érzi magát itt. A lakók is nagyon előzékenyek. Amikor kerekesszékbe kényszerült, egyikük felajánlotta, hogy saját költségén megcsinálja a rámpát, hogy feljusson a lakásba a kerekesszékkel, a többiek pedig ellenszavazat nélkül elfogadták az átépítést. Timi azóta jön-megy, „mint egy kis golyó”.  Most ünnepelték az első hitelmentes hónapjukat a párjával, akivel húsz éve vannak együtt.

Fotók: Pál Anna Viktória

Komolyra fordítva a szót: a szklerózis multiplex hét éve kezdődött nála. Timi akkor volt 36 éves. Az állása az internetes cégnél, ahol dolgozott, egyik napról a másikra megszűnt, talán ez a sokk lobbantotta be a betegséget. „Úgy kezdődött, hogy nem tudtam egyenesen menni az utcán. Nagyon ijesztő volt. Utána jött a zsibbadás a karomban. A vizsgálatok alatt végig reménykedtem, hogy nincs komoly betegségem. Szeptembertől vár az iskola, mondogattam magamnak.” De a továbbtanulási terveket hosszú időre el kellett napolni. Timinél az SM gyors lefolyású változatáról van szó. A tünetek mellé felsorakozott a látászavar és a nyelési nehézség. Ez utóbbi miatt ma már egyedül a pépes ételek jöhetnek szóba. Ezt azért meg kellett szokni…

Ez a helyzet most már adott, ebből kell a legjobbat kihozni, mondja, miközben nekilát a kosaraknak. „Talán az élni akarás miatt sikerülhetett átvészelni minden nehézséget. A legapróbb dolgoknak is nagyon tudok örülni. Elég, ha besüt a nap, vagy ha kivisszük a párommal a kiskutyámat együtt sétálni.” Apropó, kutya. Timi szerint élete legjobb döntése volt, hogy úgy döntött, Scarlet gazdija lesz. Így sosincs egyedül. 

A kosárfonás ma már nem is hobbi, inkább szenvedély. Pedig Timi már csak ökölbe szorítva tudta tartani a kezét, amikor megtanulta a technikát. A fémpálcákra színes teafilteres tasakokból és újságpapírokból sodort papír kerül, vagyis az újrahasznosítás mellé is jöhet egy pipa. 

Havonta egyszer Timi Szegedre utazik a párjával, hogy az Sclerosis Multiplexes Betegek Csongrád Megyei Egyesületének tagjaival közösen árulja a termékeit, az így befolyó pénzből pedig az egyesületet támogathassa. (Utána mondjuk egy napot biztosan ágyban kell töltenie.) Ha minden jól megy, Timi másfél nap alatt készít el egy közepes méretű kosarat, ami aztán 2000 forintért kel el Szegeden. A saját vállalkozás ötlete ezen a ponton bukik meg. Lehetetlen lenne kitermelni a költségeket. 

Mindezt olyan magától értetődő természetességgel és elfogadással meséli, hogy elszégyellem magam, amikor eszembe jut, mivel kapcsolatban szoktam elégedetlenkedni. „A legtöbb ember azonnal kettő kosarat is vesz, ha megtudja, hogy milyen nehézségek árán készültek. Valaki pedig csak megáll és gyönyörködik. Mindkettő nagyon jó érzés.”

Amikor egy ideig nem ment a kosárfonás, akkor Timi üvegeket festett. Ezek tehát a köztes állapot termékei, ahogy ő mondaná. Ezekre ő nem valami büszke, szerintünk viszont nagyon is szépek.

Ha nyerne a lottón, biztosan kertes házba költözne, bár a környék hiányozna, bizonytalanodik el. Egy nagyobb lakás mindenesetre nagyon jó lenne, itt már alig férnek el. És egy jól felszerelt otthon is SM-es embereknek. „Amire gyakran gondolok, az a futás, elsősorban a szabadság élménye miatt. A rántott csirkecomb, az olvasás, na és egy munkahely. De nem szeretnék panaszkodni. Nagyjából el tudtam engedni ezeket, csak… azért eszembe-eszembe jutnak.” Szerencsére nem mindenről kellett Timinek lemondania. A párkapcsolata például átvészelte a viharokat, az intimitás is az övék még. A tágabb család is megmaradt, ebben Timi párjának unokaöccsei viszik a prímet, akik a lehető legtermészetesebb módon közelítenek Timi betegségéhez a kezdetektől fogva. 

Fotó: Pál Anna Viktória

Ahogy búcsúzik, ölében Kobakkal, eszembe jut, amit azokról az emberekről mondott, akikre felnéz. „A SM-betegek Mosolyhete nevű rendezvényén megismertem jó néhány embert, akik a betegségük ellenére aktívak és önellátók voltak. Ott volt például Jenő a segítő kutyájával. Jenő kerekesszékhez van kötve, azt is nehezen tudja irányítani. Mégis kimozdul mindennap. Ha bemegy egy boltba, a kutyája viszi a szájában a kosarat, benne a bevásárlócetlivel. Valami ilyesmit jelent nekem az, ha valakiben van életigenlés.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.