Egészség

A bocsánatkérő levelében is vádaskodik M. Richárd

Kézzel írt levelet az elhunytak családjának a Dózsa György úti baleset egyik vádlottja, de nem sok köszönet volt benne.

Másfél évvel a Dózsa György úti baleset után kézzel írt levélben kért bocsánatot M. Richárd az elhunytak hozzátartozóitól – tudta meg az RTL Klub.

A tévének nyilatkozó Molnár József, az egyik halálos áldozat édesapja a kameráknak is megmutatta a levelet, amelyet beszkennelve, e-mailben juttatott el hozzá M. Richárd ügyvédje. Molnár fel is olvasott egy részletet a levélből:

Rögtön a baleset után pár nappal a hivatalos úton, a hatóságokon keresztül jeleztem írásban, hogy szeretném felvenni önökkel a kapcsolatot. Erre a mai napig semmilyen választ sem kaptam. Tisztában vagyok azzal, hogy a gyorshajtásommal sajnos hozzájárultam a balesethez, amiért természetesen vállalom is a felelősséget. Viszont az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a másik sofőr teljesen szabálytalanul a kanyarívet levágva kanyarodott elém. Elsősorban ennek köszönhető a tragédia. Ne értsenek félre, nem szeretnék semmit áthárítani, ezt a szörnyű tragédiát egyikünk sem szerette volna

– írta M. Richárd.

Ahogyan az közismert, M. Richárd a baleset napján vezetői engedély nélkül, 135-140 kilométer/órás sebességgel száguldott a Dózsa György úton egy fehér Mercedesszel, amikor szemből összeütközött egy Citroënnel, amelyik szabálytalanul, kis ívben próbált rákanyarodni a Kassák Lajos útra úgy, hogy nem adta meg az elsőbbséget. A Citroën az ütközéstől többször is megpördült, majd egy buszmegállóba csapódott. A baleset után az is kiderült, hogy M. Richárd nem sokkal korábban kábítószert fogyasztott, igaz, a szakértők szerint ez nem volt hatással a vezetési képességeire.

Mohai Balázs/MTI

A balesetben ketten vesztették életüket, egyikük Molnár József 23 éves fia, Dávid volt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Ő is a Citroënben ült, de az autót nem ő vezette, hanem a munkatársa. A 47 éves férfi egyébként korábban meglátogatta már a fiatal fiú családját.

Egyszer beszéltem vele. Eljött hozzánk a történtek után. Biztos, hogy nagy erő kellett neki ahhoz, hogy ezt megtegye, becsülöm érte. Kérdeztem, hogy tud-e valamit, de azt mondta, hogy elájult, és nem emlékszik semmire. Feltételezem, hogy kapni fog egy felfüggesztettet, mert nem adott elsőbbséget. De mindenki tudja, hogy az igazi bűnös nem ő. Ezt a nagy sebességet, amivel M. Richárd érkezett, senki nem tudta volna felmérni. Remélem, hogy igazságos döntés születik, és M. Richárd legalább annyit kap, mint annak idején Rezesová

– mondta Molnár József a 24.hu-nak.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség szerint a baleset akkor is elkerülhető lett volna, ha M. Richárd nem lépi túl a megengedett sebességet, és akkor is, ha a Citroën szabályosan kanyarodik. Ezért mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtottak be vádiratot a bíróságra. Míg azonban a Citroën sofőrje szabadlábon védekezhet, addig M. Richárd letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.

Bár Molnár József elismeri, hogy nagy erő kell egy ilyen levél megfogalmazásához, megvan a véleménye annak tartalmáról:

Mentegetőzés és vádaskodás az egész. Csak azt felejtette el leírni, hogy kocsiba sem ülhetett volna akkor, amikor a tragédia történt, mert nem volt jogsija. Szerintem a másik sofőr erről nem tehet. Remélem, hogy nem veszik egy kalap alá M. Richárddal

– mondta a 24.hu-nak.

A levélben egyébként M. Richárd azt is leírta, hogy egy napon szívesen találkozna személyesen is a családdal, hogy részvétet nyilvánítson. A Molnár-család azonban egyáltalán nem szeretne találkozni vele.

Az RTL riportja:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top