„Az ember az egyik legnagyobb biztonsági kockázat” – az atomenergia, és ami vele jár

Az atomerőművekben keletkező hulladékokat az alapján, hogy milyen mértékben bocsátanak ki radioaktív sugárzást, és mennyi ideig sugároznak, három csoportba soroljuk. Megkülönböztetünk kis, közepes, és nagy aktivitású hulladékot.

Az előző két csoportba tartoznak például a reaktorok közelében használt szerszámok, levegőszűrők, a dolgozók védőruhája, de ide sorolhatjuk például a kórházak, laboratóriumok ilyen jellegű hulladékait is. Ezeket a hulladékokat 600-1000 évig kell megfelelő körülmények között, a külvilágtól elszigetelve tárolni. Ennyi idő kell ahhoz, hogy sugárzásuk annyira lecsökkenjen, hogy az már ne jelentsen veszélyt a bioszférára.

Gumikesztyűk a föld alatt

Magyarországon két helyre lehet ezeket a kis és közepes aktivitású hulladékokat szállítani, a Pest megyében található Püspökszilágyiba, ahol egy felszínközeli tároló van, illetve a Tolna megyében található Bátaapátiba, ahol 250 méter mélyen, gránitba fúrva alakítottak ki egy mélygeológiai tárolót.

A szocialista álomváros és a vidámpark, ahol senki sem játszott – Csernobilban jártunk

„Bár ezeknél a hulladékoknál »csak« pár száz évre kell megoldani a radioaktív anyag biztonságos és tökéletes elszigetelését a bioszférától, a jelenlegi tudásunk szerint ez nem garantált. Komoly kockázatot jelent például, hogy a kőzet megrepedhet, és a radioaktív anyag elszennyezi a vízbázist” – mondja Fülöp Orsolya, az Energiaklub szakmai igazgatója. „Mint ahogy ez történt például a németországi Asse sóbányájában” – veti közbe Mátyás Eszter, az Energiaklub projektvezetője, aki épp a napokban járt kint egy tanulmányúton.

Az 1960-as, ’70-es években az assei sóbánya tárnáiban mintegy 1300 konténerben és több mint 100 ezer hordóban radioaktív hulladékokat halmoztak föl. A hordók az évek során elrozsdásodtak, és szivárogni kezdtek. Az erősen sugárzó folyadék beszennyezte a környék karsztvízkészletét, emiatt volt olyan falu, ahol a teljes lakosságot ki kellett telepíteni. A német környezetvédők azonban úgy vélik, hogy a talajvíz által több ezer környékbeli embert érhetett radioaktív szennyezés.

Radioktiv hulladék az Asse-i bányában

Lőjük ki az űrbe vagy rejtsük a föld alá?

Az atomenergia-ipar számára a legnagyobb problémát a nagy aktivitású hulladékok kezelése jelenti, ugyanis ennek végleges tárolására a mai napig nincs megnyugtató megoldás. Ide tartoznak a kiégett fűtőelemek, illetve a leszerelt reaktorok egyes darabjai. A kiégett fűtőelemek esetében a bioszférától való biztonságos elszigetelést legalább 240 ezer évig kellene biztosítani, körülbelül annyi ideig, amióta az ember megjelent ezen a bolygón.

Az Európai Unióban működő atomerőművekből évente 2500 tonna kiégett fűtőanyag kerül ki, ez 25 tonna plutónium és 6,5 tonna egyéb hasadási terméket tartalmaz. „Miután a kiégett fűtőkazetták kikerülnek a reaktorból,  néhány évre átmeneti hűtőmedencébe teszik azokat,  ahonnan  az átmeneti tárolóba kerülnek, ahol levegővel, leegyszerűsítve természetes huzattal hűtik. Erre mindaddig szükség van, amíg a fűtőelemeket véglegesen el nem tudják helyezni. A másik lehetőség hogy újrahasznosítják. Ennek során a bennük lévő, még használható uránt és plutóniumot nyerik ki” – magyarázza Eszter.

Az újrahasznosítással – bár jól hangzik – több probléma is van, például az, hogy az eljárás során rengeteg hulladék keletkezik. Ráadásul, akár sok ezer kilométerre is utaztatni kell a hulladékot, aminek szintén van biztonsági kockázata. Nemzetközi törvények értelmében egyébként az adott országban (pl. Magyarországon) keletkező atomhulladék végleges tárolását is ugyanannak az országnak kell megoldania, vagyis nem lehet jó pénzért megszabadulni tőle.

Új üzemanyag-kazetták a paksi atomerőmű egyik tárolójában (MTI Fotó: Sóki Tamás)

Végleges tároló, ami nem is olyan végleges

Ma már több ország is dolgozik azon, hogy megoldják a nagy aktivitású hulladék végleges tárolását. Ezzel kapcsolatban voltak elrugaszkodott ötletek is, mint az atomhulladékot kilőni az űrbe, vagy eltemetni az óceán mélyén, de egyelőre csak a mélygeológiai tárolás gyakorlatán dolgoznak. Ilyen létesítményeket csak megfelelő földtani környezetben lehet kialakítani, ami azt jelenti, hogy a területnek földmozgásoktól mentesnek, és hidrológiai viszonyok tekintetében is stabilnak kell lennie, vagyis semmiképpen nem szivároghat oda be víz.

Ezeknek a feltételeknek leginkább a Föld legősibb képződményei az ősmasszívumok felelnek meg. Ilyenben kezdi meg majd működését 2020-ban a Föld első véglegesnek tekintett mélygeológiai tárolója Finnországban. Itt több százezer évig kellene szavatolni a szuperbiztonságos tárolást, ebben azonban az emberiségnek nincs semmi tapasztalata. Ha belegondolunk, a Föld legrégibb építményei, az egyiptomi piramisok is „csak” 4000-5000 évesek.

Nálunk nincs ősmasszívum, de nekünk is meg kell valahogy oldanunk a Paksi Atomerőmű kiégett fűtőelemeinek, illetve a 2032 és 37 között leszerelésre kerülő 1-es blokk reaktorelemeinek tárolását. A jelenlegi tervek szerint ezek a hulladékok majd a Mecsekben található kis falu, Boda közelében, több száz méter mélyen kialakított tárolóba kerülnek. Egyelőre csak vizsgálatok folynak, a tároló megnyitását 2060 körül tervezik. Sok szakember és az aktivisták is úgy gondolják azonban, hogy az itteni agyagkő nem alkalmas erre a feladatra, mert egy esetleges földmozgás hatására megrepedhet, és akkor beszivároghat a talajba és a talajvízbe a szennyeződés.

Kockázatok és mellékhatások

Nemcsak a hulladékprobléma miatt fájhat azonban a fejünk, sok szakember állítja a tervezett Paks 2-vel kapcsolatban is biztonsági kockázatok merülnek fel. A telephelyet annak ellenére alkalmasnak nyilvánították, és a tervek szerint 2032 előtt át is adják, hogy tudományos kutatások szerint a Paksi Atomerőmű és a tervezett bővítés telephelye alatt egy tektonikai törésvonal húzódik, és tízezer évnél nem régebbi földrengések nyomaira bukkantak a telephely közvetlen közelében a felszínen. A 1970-es évek elején ez azért nem jelenthetett problémát, mert az atomerőmű építése előtt nem vizsgálták érdemben a helyszín tektonikai sajátosságait.

Annak a valószínűsége, hogy egy atomerőműben baleset történik, nagyon kicsi, de ha megtörténik, generációkra kiható következményekkel járhat A The Guardian újságírói összeszámolták, hogy 1952 óta 33 atomerőmű-baleset és komolyabb üzemzavar volt a Földön. A két legsúlyosabb, 7-es szintű katasztrófa az 1986-os csernobili, illetve a 2011-es Japánban történt fukusimai baleset volt, melyek alapjaiban változtatták meg sok-sok ember életét.

A sérült fukushimai atomreaktor (Fotó: Pallava Bagla/Corbis via Getty Images)

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) beszámolója szerint 1986 óta Csernobil közelében élő gyerekek körében a normál szint 80-szorosára nőtt a pajzsmirigyrák előfordulása, a születési rendellenességek csaknem megduplázódtak, az ukrán gyerekek körében a daganatos megbetegedések megháromszorozódtak, és a világon itt a legmagasabb a terméketlenségi ráta a fiatal férfiak körében. A kutatók szerint minden bizonnyal a 2011-es atombaleset miatt nőtt meg a pajzsmirigyrákos esetek száma Fukusima környékén is, az országos átlagnál legalább hússzor többen szenvednek a betegségben.

Élet a nukleáris központ árnyékában

A szibériai Majakról valószínűleg kevesen hallottak, pedig ez a környék a világ leginkább sugárszennyezett területe, ahol szinte minden családban előfordul rákos megbetegedés vagy valamilyen születési rendellenesség. 1940-ben itt hozták létre a volt Szovjetunió, egyben a világ egyik legnagyobb nukleáris központját, ahol Szovjetunió első atombombáját kikísérletezték. Ma már főleg az atomerőművek kiégett fűtőelemeinek újrahasznosításával foglalkoznak itt.

A majaki atomkombinátban több súlyos környezeti katasztrófa is történt. 1949 és 1956 között a sugárzó anyagok hűtésére a közeli Tecsa folyó vizét használták, majd a szennyezett hűtővizet közvetlenül visszaengedték a folyóba, ennek következtében pedig 24 falu lakossága fertőződött meg. Ráadásul 1957-ben még egy nukleáris robbanás is történt az üzemben, a kijutott óriási mennyiségű szennyezőanyagot több száz kilométerre sodorta a szél. Ma a környéken élők között az átlagnál jóval magasabb a rákos megbetegedések és a genetikai elváltozások gyakorisága.

A majaki környezeti katasztrófáról nemcsak a külvilág nem tudott, de a helyieket sem tájékoztatták a veszélyekről, így ők hosszú időn keresztül horgásztak és fürödtek a folyóban, és eszükbe sem jutott, hogy elköltözzenek, hisz fogalmuk sem volt arról, hogy veszélyben vannak.

Az extrém nyári időjárás gondot okozott Pakson

Kell nekünk még egy Paks?

Pakson 2003-ban volt az eddigi legkomolyabb üzemzavar, mely a veszélyességi skálán 3-as osztályzatot kapott. A fűtőelemek tisztítása során 30 db üzemanyag-kazetta összetört, ennek következtében radioaktív gázok szivárogtak a tartályból. A keletkezett hulladékot csak évekkel később tudták biztonságba helyezni. Az üzemzavar emberi mulasztás miatt következett be. És ez az, amit nem lehet kiküszöbölni. „Az egyik legnagyobb biztonsági kockázat az ember, aki téved és hibázik, és a balesetek jó része emiatt történik. Például Fukusimában is, ahol a földrengés és a cunami mellett emberi hibák sorozta tette még nagyobbá a katasztrófát. És ezt nem tudjuk kizárni” – mondja Fülöp Orsolya.

„Pakson az elmúlt hónapokban is voltak kisebb üzemzavarok, a szokásos meghibásodások, például csapágycsere mellett, az extrém időjárás, a magas vízhőmérséklet és az alacsony vízszint is okozott gondokat” – mondja Eszter, aki Orsival együtt tagja annak az Energiaklub és  az Átlátszó által felállított tényfeltáró csapatnak is, melynek célja, hogy rajta tartsa a szemét a hazai atomlétesítmények körüli ügyeken.

Fülöp Orsolya, az Energiaklub szakmai igazgatója

Nyáron például ellenőrizték a Duna hőmérsékletet Paksnál, és volt olyan nap, amikor 30 fok felett vízhőmérsékletet is mértek az atomerőmű közelében. „Ugyanekkor Paks fölött 25 fok körül volt a víz hőmérséklete, az sem kevés, de a mérések alapján egyértelmű az atomerőmű hatása – mondja Orsi. – Eddig nem nagyon volt szó arról, hogy az atomerőmű melegíti a Dunát, és ez az élővilágnak nagyon nem jó, a mérések után sok helyen szóba került a téma. Az atomerőmű elindít egy kutatást is az elkövetkező években, amelyben erre vonatkozólag is lesznek vizsgálatok, különös tekintettel a klímaváltozás hatásaira.” Nemcsak a magas hőmérséklet, de az idei extrém alacsony vízszint is gondot okozott. Emiatt ugyanis majdnem le kellett állítani az erőművet, mert nem tudták volna biztosítani a Dunából a vízkivételt a hűtéshez.

Hogy mit hoz a jövő, még nem tudjuk. Az biztos, hogy míg Magyarország az atomenergiába fektet komoly pénzeket, addig a világ nagy része inkább a megújuló energiába,  mert az nemcsak környezetbarát, de kockázatokkal sem jár, és nem jelent újabb hatalmas terhet a jövő generációi számára.