Egészség

Etikai vizsgálat indult a doktornő ellen, aki a véradók szeme láttára bántalmazott egy nővért

Az eset még októberben történt egy ajkai véradás során.

Etikai vizsgálatot kezdeményezett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az ellen a doktornő ellen, aki október végén nyilvánosan megalázta, bántalmazta az egyik nővért egy ajkai gyár dolgozóinak szervezett véradáson – tudta meg az RTL Klub.

Az esetről az egyik véradó számolt be a Facebookon. Elmondása szerint a doktornő egyre durvább módon sértegette a nővért, majd nekitámadt:

Először vállon, majd fejen ütötte, s üvöltött, hogy takarodjon ki. Megrántotta úgy, hogy szegény a székben elakadt s elesett. Az orvos tiltakozása ellenére a személyzet férfitagja felsegítette, leültette a székre. Az orvos székkel együtt felborította azonnal, a nyitott ajtóba meg beütötte a fejét eséskor!

– írta a nő a bejegyzésben.

Facebook

A történtekről bejelentés érkezett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarához, majd etikai vizsgálat indult a Magyar Orvosi Kamaránál. A Szakdolgozói Kamara elnöke, Balogh Zoltán azt mondta, el sem tudja képzelni, hogyan történhetett mindez az egészségügyi ellátás legbékésebb területén, és hogy mi lehetett az a körülmény, ami miatt ilyen atrocitásokra került sor.

Az érintett doktornő korábban nem tagadta, ami történt. Az esetet követően régóta halmozódó feszültségre hivatkozott. Az RTL ismét megkereste őt: most azt mondta, tud az ellene kezdeményezett vizsgálatról, de nem kíván ezzel kapcsolatban semmit mondani.

Az ajkai kórház igazgatója szerint már sem az érintett nővér, sem a doktornő nem dolgozik náluk.

Az RTL riportja:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top