Egészség

Sorstársaiért teljesítette a New York-i maratont a deréktól lefelé lebénult nő

Hannah Gavios 11 óra alatt mankózta végig a 42 kilométeres távot. Azért indult, hogy pénzt gyűjtsön a gerincsérültek gyógyításával kapcsolatos kutatásokra.

Tizenegy óra alatt teljesítette a New York-i maratont egy deréktól lefelé lebénult nő – tudósít az ABC News. A 25 éves Hannah Gavios a Team Reeve tagjaként mankóval tette meg a 42 kilométeres távot. Célja az volt, hogy pénzt gyűjtsön a gerincsérültek gyógyításával kapcsolatos kutatásokra.

„Nem csak magamért csináltam, másokért is, olyan emberekért, akik állapotuk miatt lépni sem tudnak. Nagyon sokat jelent a számomra, hogy ezzel visszaadhattam valamit a közösségemnek, a városomnak, és másokat is ösztönözhettem” – mondta Gavios a Good Morning America című műsorban.

A fiatal nő 2016-ban szenvedett balesetet. Thaiföldi vakációja során eltévedt, és egy férfi, akitől segítséget kért, megtámadta. Miközben megpróbált elmenekülni, belezuhant egy negyvenöt méteres szakadékba, és eltörte a gerincét. „Csoda, hogy egy újabb támadást követően, nyolc órával később megmentettek” – nyilatkozta.

Gaviost édesapja, nővére és „személyes hőse”, Amanda Sullivan segítette a maratonon, aki megtanította, hogyan tud mankóval közlekedni. Célba érését több ezren ünnepelték a helyszínen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top