Egészség

Nem kapták meg az ígért béremelést a Honvédkórház sürgősségi centrumának dolgozói

A kórház vezetői még szeptemberben ígértek pluszpénzt az összeomlás szélén álló osztály dolgozóinak.

Nem, illetve csak részben tartotta be a Honvédkórház sürgősségi centrumának (SBC) dolgozói felé tett ígéretét az intézmény főparancsnoka –írja a hvg.hu. A lap úgy tudja, sem a szakdolgozók, sem a szakorvosjelöltek, rezidensek nem kapták meg azt a többletpénzt, amit az osztály összeomlásának elkerülése érdekében még szeptember elején ígért meg nekik a kórház vezetése.

Fotó: MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

Az osztály egyik szakdolgozója beszámolójában azt írja, hogy hétfőn reggel „mélyen az eddigi legrosszabb” fizetését kapta kézhez annak ellenére, hogy most kellett volna megérkeznie annak a béremelésnek, amellyel az ott dolgozók elvándorlását és ezzel az SBC összeomlását igyekezett elkerülni az intézmény vezetése.

Egy másik szakdolgozó is arra panaszkodott, hogy nem kapta meg a béremelést, és a lap információi szerint az orvosoknak ígért pluszpénzek sem érkeztek meg maradéktalanul: a sürgősségi és szakorvosok ugyan megkapták az emelést, de az osztályon dolgozó több mint tíz szakorvosjelölt, illetve rezidens nem. Sőt egyikük állítása szerint a korábbinál is alacsonyabb bért kapott októberre, pedig sem szabadságon, sem betegállományban nem volt.

A hvg.hu emlékeztetett rá: nem egészen 250 millió forint kellett volna ahhoz, hogy a kórház sürgősségi centrumát ne hagyják el tömegesen a dolgozók, és ne kelljen szemészeknek, bőrgyógyászoknak ellátniuk akut, sürgősségi eseteket.

Mivel a bér- és eszközfejlesztés a többszöri ígéret ellenére sem érkezett meg, a kórház vezetése szeptemberben további majdnem 200 millió forintnyi béremelés ígéretével volt kénytelen marasztalni a még megmaradt dolgozókat. Míg ugyanis a korábbi, februárra ígért béremeléssel 5 ezer forintról 8 ezerre nőtt volna egy váltásvezető orvos, 4 ezerről 6 ezerre pedig egy szakorvos órabére, addig az összeomlás elkerülésére két hónapja aláírt megállapodásban előbbieknek már 13, utóbbiaknak pedig 10 ezer forintot volt kénytelen ígérni a parancsnok, hogy maradjanak.

Kun-Szabó István az ápolók, segédápolók, betegszállítók bérfejlesztésére is ígéretet tett, akiknek hiánya és elvándorlása lassan legalább akkora gond, mint az orvosoké. Az október elejére véglegesített megállapodás értelmében a szakképzett ápolók havi 60-90, a segédápolók és betegszállítók pedig körülbelül havi 20-30 ezer forintos bérkiegészítésre kaptak ígéretet, amely mellé további 40 ezer forintos osztályvezetői és a 20 ezer forintos csoportvezetői pótlékot, illetve 20-20 ezer forinttal járó szakmai és szociális vezetői posztot is bevezettek volna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top