Egészség

Házassági évfordulóján kellett amputálni a Hungaroringen elütött pályabíró lábát

László Attila most kártérítést igényel a baleset miatt.

László Attila június 3-án komoly balesetet szenvedett a Német Túraautó-bajnokság magyarországi futamán: a Mercedes pilótája, Lucas Auer éppen kerékcserére érkezett a boxutcába, amikor az autó megcsúszott a vizes aszfalton, és elsodorta a pályabíróként dolgozó Lászlót és kollégáját. Kettejük közül csak László sérülése volt súlyos: az alsó lábszárát amputálni kellett a baleset miatt.

A beleset videón:

Nem volt egyszerű feldolgozni a balesetet. Már a becsapódás pillanatában tudtam, hogy nagy a baj. Azonnal eszembe jutott, hogyan fogok így majd játszani a két és fél éves kislányommal. Visszanézve a felvételeket, akár tragikusabb kimenetele is lehetett volna a balesetnek. A beavatkozást egyébként tíz nappal a balesetet követően végezték el, pont a házassági évfordulóm napján. Emiatt még inkább megviseltek a történtek

– nyilatkozta a férfi a Blikknek.

László lábán jelenleg ideiglenes protézis van, a véglegest néhány héten belül fogja megkapni, ám ezzel is csak korlátozottan tud majd mozogni. Egy olyan művégtaghoz, amellyel dolgozni is tudna, több millió forintra lenne szüksége – ráadásul háromévente cserélni kellene. László egyelőre nem tudja, mihez kezd majd, de minden tőle telhetőt megtesz, hogy teljes életet élhessen.

A családom szeretete és támogatása hatalmas erőt ad ebben a nehéz időszakban

– nyilatkozta László, aki kártérítést igényel a baleset miatt. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség sportbírói eközben adománygyűjtést indítottak a számára, a Sixt Magyarország pedig egy automata váltós autót adott a pályabírónak.

Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top