Egészség

A kutyák fogják kiszagolni a maláriásokat

A kutyák egy tanulmány szerint megtaníthatók arra, hogy kiszagolják a maláriával fertőzött embereket. Így feltartóztatható lenne a halálos betegség terjedése.

A brit szakemberek kutatásában a kutyák maláriával fertőzött gyerekek által viselt zoknikban szagolták ki a malária kórokozójának szagát. A felfedezés elvezethet az első gyorsteszt kifejlesztéséhez.

A kutyák képesek észlelni a különbséget a malária parazitájával fertőzött gyerekek, illetve a nem beteg társaik által viselt zoknik között” – mondta Claire Guest, a Medical Detection Dogs alapítvány társalapítója. A 2008-ban létrehozott alapítványban remélik, hogy ma még korai stádiumban lévő kutatásuk elvezethet a világ egyik leghalálosabb betegségének kiirtásához.

Szúnyogirtás Ghánában. Fotó: Cristina Aldehuela / AFP)

A WHO adatai szerint 2016-ban 216 millió maláriafertőzött ember volt a világon, 445 ezren haltak bele a betegségbe, 16 ezerrel többen, mint az előző évben. A kutatók szerint a maláriaparazita által kibocsátott szag vonzza a szúnyogokat, amelyek a betegséget terjesztik. „Ez ugyanaz a szag lehet, amelyet a kutyák érzékelnek” – mondta Steve Lindsay, a Durhami Egyetem professzora.

A kutatás még korai szakaszban van, a csoport szélesebb körű próbákat tervez, hogy lássák, képesek-e a kutyák közvetlenül az embereket megszagolva érzékelni a betegséget. Úgy vélik, ha ilyen kutyákat alkalmaznak az országhatárokon, gyorsan megelőzhetik a kórokozó átterjedését a határokon. A kutyák különös szaglását más betegségek elleni harcban is bevetették már, a brit egészségügyi hatóságok engedélyt adtak például arra, hogy kutyákat képezzenek ki a prosztata-, illetve a bélrák kiszagolására emberi vizeletből. (MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top