Egészség

Csak gyümölcsön él 27 év óta egy ausztrál nő, így néz ki most

Huszonhét éve csak gyümölcsöt fogyaszt egy ausztrál nő, aki két gyermekének sem adott mást enni, csak gyümölcsöt.

Az ötvenkét éves Anne Osborne Ausztráliában él, és az elmúlt 27 évben nem evett mást saját bevallása szerint, csak gyümölcsöt. A kétgyermekes ausztrál asszony még karácsonykor is csak 8 datolyát és egy dinnyét evett, és állítása szerint egyáltalán nem éhes.

Anne, aki az ausztrál Queensland gyümölcsfesztiváljának igazgatója is, állítja, a csak gyümölcsökből álló étrend egyáltalán nem unalmas. A nő általában egy mangóval vagy egy fél dinnyével kezdi a napot, majd napközben megeszik négy banánt, ebédre avokádót fogyaszt, vacsorája pedig két mangóból áll.

Anne 1991-ben lett vegán, azóta heti negyvenezer forintnyi ausztrál dollárt költ gyümölcsökre, ami fizetésének a negyede.

„Egészségesnek és energikusnak érzem magam a gyümölcsdiétától. Szeretek gyümölcsevő lenni, sőt azt hiszem, mindannyian gyümölcsevők vagyunk, mint azok az állatok, amelyek többnyire nyers gyümölcsökön, zamatos zöldségeken, gyökereken, hajtásokon, dióféléken és magvakon élnek.”

Anne két fiú édesanyja, akik gyerekkorukban szintén csak gyümölcsöt ettek. „A fiaimat egyáltalán nem érdekelték az édességek korábban, viszont 14 éves korukban úgy döntöttek, mást is szeretnének enni gyümölcsön kívül” – árulta el a nő.

A dietetikusok óva intenek mindenkit attól, hogy csak és kizárólag gyümölcsön éljen. Sarah Elder dietetikus szerint mivel a gyümölcsök nagy mennyiségben tartalmaznak vizet, így ha csak ezzel akarjuk fedezni az energiaigényünket, akkor hatalmas mennyiséget kell belőlük elfogyasztani, hogy súlyunk az egészséges testtömegindexen belül legyen.

„Ha még a jó tartományon belül is van az index, szinte biztos, hogy a gyümölcsevő emberek hiányt szenvedhetnek fehérjében, zsírokban, vasban, kalciumban, D-vitaminban, B-vitaminban és jódban is.”

A dietetikus szerint a magas cukor- és rosttartalom emésztési nehézségeket is okozhat, az alanyt kínozhatják a szelek vagy a túl laza széklet.

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top