Egészség

Kísérleti mellműtét miatt haldoklik egy fiatal magyar lány

Az orvosok már nem tudnak segíteni rajta.

Kísérleti mellműtét miatt alakulhatott ki daganata egy fiatal magyar nőnek. Andrea hét évvel ezelőtt, 19 évesen azért utazott Floridába, hogy egy magánklinikán részt vegyen egy úgynevezett polipropilén szálas implantátum beültetésen, amiért még 2000 dollárt is kapott.

19 évesen jó ötletnek tűnt, az akkori barátom is támogatta (…) Mondták, hogy az operáció után is növekszik majd a mellem, amit nem bántam. Minden legálisnak tűnt

– emlékezett vissza Andrea. Két évvel később azonban már egyenként 10 kilósak voltak a mellei, ma pedig már csaknem 40 kilót nyomnak.

Andrea jelenleg egy miami kórházban fekszik, iszonyatos fájdalmai vannak. „A lelkem mélyén már régóta vágyom a halálra” – idézi a Blikk.

Már csak hónapjai lehetnek hátra: 36 kilós melle miatt haldoklik Andrea

A lelkem mélyén már régóta vágyom a halálra - kezdi a fiatal magyar nő, aki hét évvel ezelőtt még szép reményekkel ült repülőre, hogy álmát valóra váltsa. - 19 évesen jó ötletnek tűnt, az akkori barátom is támogatta, hogy részt vegyek Floridában egy kísérleti mellnagyobbító műtétnek beállított beavatkozáson.

Amikor a mellei rohamosan növekedni kezdtek, a lány ki szerette volna szedetni az implantátumot, de a klinikán azt mondták neki, hogy ez már nem lehetséges. Fél évvel később komoly gyomorfájdalmai lettek, a vizsgálatok pedig kimutatták, hogy rosszindulatú áttétes daganatok lepték el a máját, a gyomrát és a mellét. Az orvosok szerint csak hónapjai vannak hátra, műteni sem lehet. Jelenleg heti 3-4 liternyi folyadékot csapolnak le a melléből, hogy csökkentsék a fájdalmait.

Dr. Tóth András plasztikai sebész a Blikknek azt mondta, egy 16 éve betiltott eljárásról van szó. 

A fonalszerű polipropilén irritációt okoz, a mellszövetben ettől folyadék keletkezik, ami az implantátum belsejébe szívódik, így növekszik extrém méretre. A folyadékot csak leszívással lehet csökkenteni. A szövődmények miatt az EU-ban és Amerikában is tiltják, 2001-ben az amerikai egészségügyi felügyelet kivonta a forgalomból. A beültetés után évekkel is kioperálható az implantátum, amely nem feltétlenül okozója az áttétes daganatos betegségnek

– mondta a szekértő.

Pexels

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top