Egészség

Törött lábbal, négykézláb váltotta társát a japán futónő – videó

Sajnos a csapata így is feladta a versenyt.

Elképesztő jelenet zajlott le egy Princess Ekiden nevű japán futóversenyen: az egyik versenyző súlyos sérüléssel, egészen konkrétan törött lábbal, négykézláb kúszva váltotta társát – írja az Telegraph.

A eset hétvégén történt, a Princess Ekidenen az országos bajnokságra tudtak kvalifikálni a női versenyzők. Az ekiden maratoni futóverseny, amelyen óriási presztízskérdés részt venni, ezért a futók a végletekig küzdenek. Így volt ez Iida Rei esetében is. A 19 éves Iida éppen egy 3,6 kilométeres szakaszt futott, amikor a váltópont közelében elesett, és – mint később kiderült – lábát törte. A fiatal lány 200 métert kúszott négykézláb, ezalatt pedig mindkét térdét véresre horzsolta.

YouTube

Végül is hiába, a csapata ugyanis az esést követően feladta a versenyt, ez a hír azonban a futónőhöz nem jutott el. Útközben több bírótól is megkérdezte, milyen messze van még a váltópont. Az eset kapcsán élesen bírálták a szervezőket, amiért nem vették ki a versenyből a lányt.

Kattints a lejátszáshoz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top