Egészség

Speciális műlábat kapott, újra jár a 4 éves kisfiú, aki mindkét lábát elveszítette

Óriási változás ez a kisfiú életében.

A közelmúltban új művégtagot kapott a 4 éves Viktorka, akinek háromévesen mindkét lábát amputálni kellett. Az új végtagban már „ízületek” is vannak, így a kisfiú sokkal ügyesebben tud mozogni vele.

Viktorka akkor veszítette el a lábait, amikor másfél évvel ezelőtt agyhártyagyulladást kapott, és a betegség miatt leállt a keringése a lába és a karja egy részén is. Emiatt mindkét lábát, és a kezein az ujjait is amputálni kellett. Speciális óvodába került, és sokat fejlődött, ám először teljesen merev protézist kapott, amivel sokkal nehezebb mozogni.

A régebbi lábbal is ügyesen járt a Viktor, csak azzal nem tudott leülni és felállni segítség nélkül, mivel nem volt térdízülete. Régóta vártuk, hogy megkaphassa azt a speciális műlábat, amivel már ez is sikerül neki. (…) Gyorsan belejött, és most már szépen jár vele. Egyelőre két mankóval, de ha ügyesebb lesz, már eggyel is képes lesz közlekedni

– mesélte a Blikknek a kisfiú édesapja.

Az egyetlen problémát az jelenti, hogy a protézis nagyon drága, és ahogyan a kisfiú növekszik, újra és újra le kell majd cserélni. Hogy hogyan lesz minderre pénze a családnak, az egyelőre nem világos, részben ezt is adományokból vásárolták ugyanis.

A nyáron a család azzal került a hírekbe, hogy ki akarták lakoltatni őket az önkormányzati lakásukból, végül azonban egy különleges engedélynek köszönhetően mégis maradhattak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top