Egészség

Gyógyultan küldte vissza az angol állatkert a magyar kislány beteg plüssmakiját

Meggyógyította az angol állatkert a beteg plüssmakit, amit egy magyar kislány vásárolt náluk, de beteg lett, ezért visszaküldte.

Szívmelengető történetet osztott meg Facebook-oldalán egy anyuka arról, hogy milyen kedvesek voltak kislányával egy angol állatkert munkatársai, akik meggyógyították lánya beteg plüssmakiját.

„A lányom vett egy plüssmakit egy angliai állatkertben. Elnevezte Marknak. Marknak nem sokkal később kiesett az egyik szeme, a lányom ezért visszaküldte az állatkertnek, és kérte, hogy gyógyítsák meg” – vezette fel a történetet az anyuka a Facebookon.

Maguk is meglepődtek, amikor néhány hét leforgása után visszakapták a makit, aminek be volt kötve a feje. A plüssdoktorok levelet is írtak a kislánynak, amiben arról tájékoztatják, hogy Mark sérülése valóban nagyon súlyos volt, de sikerült megmenteni a szemét, és a plüss teljesen felépült.

Az angol állatkert minden részletre figyelt: különböző színű tollal kitöltött ellátási lapot is kaptak, amiben vicces jelentések szerepelnek arról, hogy az adott nap milyen kezelést kapott a kis plüssmaki. Ezenfelül gyógyszereket is küldtek, illetve tanácsokat az otthoni utókezelésre. Leírták azt is, hogy a kezelés ideje alatt Mark nagyon a szívükhöz nőtt, és nagyon fog hiányozni nekik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top