Egészség

Hat héten keresztül mindennap el kellett mondania lányának, hogy meghaltak a gyerekei

Egy tévéműsorban beszélt arról egy édesanya, hogyan kellett több hónapos kómából ébredő lányának elmondania, hogy a lakástűzben négy gyermeke életét vesztette.

Michelle Pearson gyermekei, a 15 éves Demi, a 8 éves Brandon, a hétéves Lacie, és három éves Lia mind meghaltak, amikor benzines gyújtóbombát dobtak be walkfordi lakásuk ablakán tavaly decemberben.

A tűzben Michelle is súlyosan megsérült, testfelületének 75 százaléka megégett, 10 hónapja kritikus állapotban fekszik, amiből 5 hónapot kómában töltött. A harminchat éves nő édesanyja, Sandra Lever most a Jeremy Kyle Show-ban beszélt arról, hogyan közölte lányával a tragikus hírt, miután öt hónap után magához tért a kómából.

Illusztráció – Forrás: pixabay

„Az unokákról beszéltem neki, köztük is a legfiatalabbról. Ekkor megkérdezte, hogy: hol van a kislányom? Többször el kellett mondanunk neki, hogy a gyerekek meghaltak a tűzben, de ő nem akarta elfogadni, tagadott. Mindennap megkérdezte, és nekünk mindennap el kellett mondanunk. Hat hétig, mindennap rákérdezett, míg végül elfogadta.”

Michelle nővére elmondta, hogy testvére az után érdeklődött, hogy ki vigyáz most a gyerekekre, és hogy hozza be őket majd, amikor legközelebb jön látogatni, és hogy adjon nekik elég zsebpénzt.

Hozzátartozói szerint Michelle most már felfogta a tragédiát, most azon aggódik, hogy ő sem fogja túlélni a támadást. „Nyaktól lefelé nem tud mozogni az 5 hónapnyi fekvés utáni izomgyengeség miatt. Hosszú rehabilitáció vár rá, meg kell tanulnia újra járni.”

Jeremy Kyle ekkor megkérdezte a nagymamát, hogy „nem lett volna jobb, ha lánya is meghal a tűzben?” A nő ekkor azt mondta, hogy kezdetben sokat gondoltak erre. „Csak azt akartuk, hogy Michelle a gyerekeivel lehessen, mert a gyerekek nélkül nem lesz Michelle sem.”

A gyújtogatással gyanúsított három férfi – Zak Bolland, David Worrall és Courtney Brierley – már év elején börtönbe került.

Michelle túl beteg volt ahhoz, hogy részt vegyen gyermekei temetésén, pedig kilenc hónapot vártak vele, hátha addigra elég erős lesz, így csak fényképeket mutattak neki családtagjai a meghitt szertartásról.

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top