Egészség

Kiderült, mitől lett rosszul több száz szombathelyi diák

Még tartanak a laboratóriumi vizsgálatok, de úgy tűnik, megvan az ételmérgezés oka.

Több mint 300 diák küzdött hányással és hasmenéssel Szombathely négy általános iskolájában a múlt héten.

Azok a diákok lettek rosszul, akik a menza gyümölcsleveséből ettek. Sőt, a gyerekek a családtagjaikat is megfertőzték.

A tömeges ételmérgezés után azonnal megvizsgálták az ételmintákat, ám az első vizsgálatok nem mutattak ki kórokozókat.

Képünk illusztráció

Az eddig laboratóriumi eredmények szerint a 115 székletminta közül 32-ben mutatták ki a calicivírust, 41 mintát pedig még vizsgálnak – írja a Bors a megyei tiszti főorvos tájékoztatása alapján.

A vizsgálat még tart, az eredményeket később közlik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top