Egészség

Szénanáthának hitték, súlyos rák volt – durva orvosi hiba miatt halt meg a 30 éves férfi

A 30 éves szélerőműmérnöknél csak az utolsó stádiumban diagnosztizálták a rákot, így már nem tudták megmenteni.

Aaron Winstanley 2016-ban fordult először orvoshoz, megfázásszerű tünetekkel. A férfi ekkor azt a diagnózist kapta, hogy a szénanátha miatt gyulladt be, és dugult el az orrmellékürege. Telenyomták antibiotikummal, szteroiddal és antihisztaminnal, de ő végig érezte, hogy nem oldották meg a problémáját.

Fél év után a szélerőműmérnökként dolgozó brit férfi a fél szemére megvakult. Ekkor derült ki, hogy a bal orcája alatt agresszív rák alakult ki, majd szétterjedt az egész testében. Aaronnak és feleségének azt mondták, csak egy 300 ezer fontos beavatkozás segíthetne a férfin, amit a pár online közösségi finanszírozásból próbált összegyűjteni.

Sajnos kifutottak az időből: Aaron időközben annyira legyengült, hogy a szervezete feladta a küzdelmet. A férfi felesége nem indított eljárást orvosi mulasztás miatt – azt mondja, épp elég lesz feldolgozni a történteket.

dailymail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top