Egészség

Megható videó: először sikerült lábra állnia a vízfejűséggel született kisgyereknek

A vízfejűséggel született kisfiú 2 évesen tette meg az első lépéseit, anyukája pedig nem is lehetne boldogabb.

A hydrocephalus, azaz vízfejűség akkor alakul ki, ha a kisbaba agykamráiból nem sikerül elvezetődnie a folyadéknak, a megnövekedett folyadékmennyiség pedig az erek elzáródásához vezet. A rendellenesség szembetűnő jele a kicsi aránytalanul nagy feje, de ezen kívül súlyos fejlődési zavarokat is eredményezhet.

A 2 éves, vízfejűséggel született Braxton nevű kisfiú már több agyműtéten is átesett, egy ideje pedig fizikoterápián kezelik. Anyukája, a nővérként dolgozó Alysa Ford nemrég büszkén osztotta meg a világgal kisfia első lépéseit.

A megható videó azóta bejárta a netet, és tényleg szívet melengető pillanatokat láthatunk rajta:

storytender

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top