Egészség

Megható gesztus: egy 7 éves, rákbeteg kislányt választottak a gimi királynőjének

A 7 éves Reagen valószínűleg sosem fog gimnáziumba járni, ezért lepték meg a megtisztelő címmel.

Reagan Scacchetti még csak 7 éves, és már élete kétharmadát a rákkal vívott küzdelemmel töltötte. A kislánynál 2 éves korában diagnosztizáltak agytumort, mely a sokéves kezelés ellenére is gyógyíthatatlannak bizonyult.

A kislányt eddig a Cincinnati Gyermekkórházban ápolták, pár hete azonban hazaengedték, mikor kiderült, nem tudnak érte többet tenni. Reagan így most családja és barátai körében bízik a csodában. Addig is pedig élvezi az apróbb csodákat, melyek körülveszik: például a közeli gimnázium, a Waynesville High School tanulóinak gesztusát, akik őt választották a gimi királynőjének.

A címet mindig egy végzős diák nyeri, akit a többiek egyhangúlag választanak királynővé, idén azonban a rákbeteg kislány érdemelte ki a titulust, hiszen tragikus módon valószínűleg nem éri meg, hogy 18 évesen indulhasson a választáson. Unokatestvére, az iskola tanulója, Anthony Carmichael elmondta, az egész családot megérintette a tudat, hogy az egész közösség mögöttük áll, és támogatja a kislányt a felépülésben.

Mi is szurkolunk neki!

yahoo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top