Egészség

Interaktív stroke-terápiás eszközzel gyógyulhatnak otthon a betegek

A különleges, személyre szabott rehabilitációt lehetővé tévő szerkezetet két fiatal formatervező alkotta meg, munkájukat már most számos nívós szakmai díjjal tüntették ki.

A stroke, vagyis az úgynevezett agyi érkatasztrófa (köznyelven gutaütés vagy szélütés) akkor következik be, amikor az agyban valamilyen okból elzáródnak vagy sérülnek az erek. Ennek eredményeként gyakori a féloldali bénulás, illetve a beszédkészség elvesztése is. A stroke évente körülbelül 15 millió embert érint világszerte és bár sok függ attól, hogy az érintettek milyen hamar jutnak orvosi ellátáshoz, sok esetben jól rehabilitálhatók a stroke-on átesettek, ha ehhez megfelelő támogatást, orvosi odafigyelést és gyógytornászt kapnak.

A rehabilitáció rendkívül fontos része a rendszeres gyógytorna, a páciensek viszont nem mindig tartják be a megfelelő ütemezést. A kutatások szerint naponta több, rövidebb gyakorlatsorral lehet a leghatékonyabban tenni azért, hogy a stroke-túlélők minél hamarabb újra tudják használni végtagjaikat – a WIM nevű szerkezet pedig pontosan ebben segít.

A WIM segít a stroke-páciensek otthoni rehabilitációjában (Fotó: www.t-helmer.com)

A találmány kifejlesztése Jenny Holmsten és Thomas Helmer nevéhez fűződik. A WIM egy, a fitneszkarkötőkhöz hasonló karpántból, egy apró motorral és LED-égőkkel felszerelt labdából, egy ehhez hasonló botból és egy okostelefonos alkalmazásból áll.

A karkötőt az alkarra kell helyezni, az izmok működését figyelve adatokat tud gyűjteni a páciens fejlődéséről, és összepárosítja őket az applikációval. Ezután a labda is életre kel: rezgéssel, fényekkel és hangokkal adja a páciens tudtára, hogy foglalkozni kell vele. Miután a beteg kézbe vette a labdát, az ujjaival meg kell érintenie a különböző helyeken felgyulladó LED-eket. Ez elsőre egyszerűen hangzik, azonban egy stroke-páciens esetében erős koncentrációra és komoly agymunkára van szükség – így segítve elő, hogy a kar mozgatásáért felelős idegpályák újra „üzembe álljanak”.

Az eszközökhöz csatlakozó, azok adatait folyamatosan szinkronizáló alkalmazás elemzi a mozgási folyamatokat, és ennek alapján ad terápiás tanácsokat a pácienseknek. A WIM emellett arra is képes, hogy megállapítsa, a nap melyik részében tudja a legjobb eredményeket elérni a felhasználó, és diszkréten figyelmezteti, ha itt az ideje a következő gyakorlatsornak.

A WIM-csomag a karkötőből, egy labdából, egy botból és egy apró kockából áll (Fotó: www.t-helmer.com)

Ha már érzékelhető a fejlődés, jöhet a következő szint, amely már nem egy labdával, hanem egy tollhoz hasonló bottal segíti a rehabilitációt és a finommotoros képességek fejlesztését. A gyógyulás előtti utolsó fázisban pedig a botot egy kisméretű kockára cserélheti a páciens, amivel már a legfinomabb mozgásokat lehet újra megtanulni.

A WIM applikációja által gyűjtött adatokat meg is lehet osztani a terapeutával, orvossal, aki szintén ezen keresztül személyre szabott tanácsokkal segítheti a rehabilitációs munkát.

Holmsten és Helmer ötletét több formatervezői díjjal is kitüntették, többek között elnyerték a Braun Prize 15.000 dolláros pénzjutalommal járó Arany-díját, az Industrial Designers Society of America (IDSA) diákoknak járó arany fokozatát valamint a Core77 Design Awards fogyasztói termékek kategóriájában a Best in Show kitüntetéssel is elismerték az innovatív módszert.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a WIM eszközcsomagját mikortól lehet megvásárolni, de a fentiek fényében valószínű, hogy hamarosan megkezdődhet a tömeges gyártás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top