Egészség

15 éves lánya vette észre az apán a halálos betegség tüneteit, még épp időben

Amikor a 15 éves Charlotte hazajött az iskolából, és meglátta édesapját, egyből tudta, hogy baj van. Ha nem győzködi anyját, hogy hívjanak mentőt, édesapja valószínűleg meghal szepszisben.

Charlotte Ellett 15 éves lány, a kenti Szent János Ambulancia elsőéves kadétja. Egy májusi napon, amikor hazaért az iskolából,saját édesapja életét mentette meg.

„Amikor beléptem a lakásba, éreztem, hogy valami baj van. Anyám pánikolt, apám aludt az ágyban, de nagyon szuszogott. Amikor felébredt, vizet kért, de nem tudta megtartani a poharat. Láttam, hogy a körmei kékek, ahogy az ajkai is elkezdtek kékülni.

Alacsony oxigénszintre gondoltam, magas volt a pulzusa és azt is éreztem, hogy a testhője magasabb, mint amit anya mért korábban. A Szent Jánosban megtanították, hogyan zárjuk ki a betegségeket, szívrohamot, stroke-ot, így rájöttem, hogy ez szepszis, azaz vérmérgezés lehetEgyből mondtam anyának, hogy apának most mentőre van szüksége” – mesélte a Mirrornak Charlotte.

Illusztráció – forrás: pixabay

Charlotte unszolására végül mentőt hívtak, édesapja kórházba került, ahol valóban vérmérgezés miatt kezelték. Kiderült, hogy a lábán lévő seb fertőződött el.

A mentősnek tanuló lányt a gyors helyzetfelismerésért és a pontos diagnózis felállítása miatt nemrég kitüntették a Szent János Ambulancia Mindennapi Hősök-díjával is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top