Egészség

Tánccal ünnepelte gyerekpáciense gyógyulását az orvos – videó

Megígérte a nagybeteg kisfiúnak, hogy mindig táncol neki, amikor jobban lesz. Betartotta.

Az 5 éves Gerrit nagyon ritka fejlődési rendellenességgel született (törpenövést okozó génhibával). Az ilyen betegek nemcsak lemaradnak fizikailag és szellemileg a fejlődésben társaiktól, hanem sokkal fogékonyabbak is a fertőzésekre, emiatt gyakran nem érik meg a 2 éves kort. Gerrit 4 évesen egy egyéves gyerek szintjén volt, de – mint szülei elmondták – nagyon boldog kisgyerek, és már néhány szót is tud mondani. Ritka betegsége miatt gyakran kényszerül kórházi kezelésre, legutóbb Németországban, a wiesbadeni Horst-Schmidt klinikán kellett több mint egy hónapot eltöltenie.

Forrás: ladbible

Időről időre, amikor javult a kisfiú állapota, az egyik kezelőorvosa szívmelengető módon próbálta feldobni Gerrit hangulatát és megünnepelni vele és családjával az egyre jobb leleteket: zenét kapcsolt be a mobilján, majd táncra perdült a kis páciense előtt, aki anyukája ölében élvezte a show-t.

A szülők a Facebookon köszönték meg utólag a doki figyelmességét, miután elhagyhatták a kórházat kisfiúkkal: „Vannak olyan pillanatok az életben, amikor óriási súly esik le a válladról, és ilyenkor fel lehet lélegezni és nevetni egy kicsit. Ezek a 3-4 perces »előadások« sok örömet szereztek nekünk a feszültségekkel teli hetekben.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top