Egészség

Megszólalt a vakvezető kutyát kis híján elgázoló sofőr, szerinte nem hibázott

Úgy véli a vakvezető kutyát kis híján elgázoló sofőr, hogy nem ő hibázott az incidensben, hanem a kutya nem vette őt észre, miután bekanyarodott. Szakértők szerint ebben a helyzetben a gyalogosnak van elsőbbsége.

Múlt héten nagy hullámokat kavart az a rövid videó, amit a Vakok és Gyengénlátók Szövetsége osztott meg Facebook-oldalán. A felvételt magunk is bemutattuk, amin az látszik, hogy egy piros autó szinte elüti a kereszteződésen átkelni készülő – éppen közlekedési vizsgát teljesítő – vakvezető kutyát és gazdáját.

Viktor, a kutya látássérült gazdája az ATV-nek elmesélte, hogy az autó Dorko fejét elkapta a hátsó sárvédővel, és egy hatalmasat koppant. „Mindnyájan nagyon megijedtünk, főleg én, a kutya miatt, mert magamon éreztem, hogy velem nem lesz gond. A kocsi az továbbhajtott” – mesélte Viktor.

A piros Toyota sofőrje az ATV Híradónak elmondta, hogy a vakvezető kutya és gazdája akkor lépett le a járdáról, amikor ő már befordult az autójával, ezért egyáltalán nem érzi magát hibásnak az ügyben. A nő úgy gondolja, és a felvételen is látszódik, hogy nem ő ütötte el az ebet, hanem az ment neki az autójának. Ezzel szerinte meg is bukott a közlekedésbiztonsági vizsgán. Elmondta azt is, hogy  azért hajtott tovább, mert nem érzékelte, hogy elsodorta a jószágot.

Az ATV-nek nyilatkozó vezetéstechnikai szakértő szerint az autós tempójával volt a gond, aki viszonylag lendületesen érkezett a kereszteződéshez. Szerinte a gyalogosoknak ilyen esetben mindenképpen elsőbbsége van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top