Egészség

Hazaküldték a sürgősségiről, 3 nappal később meghalt

Vérmérgezést kapott a bakteriális tüdőgyulladás miatt, ha időben észreveszik, még meg tudták volna menteni Tamást.

Születésnapi buli helyett halotti tort kellett ülnie az Illés családnak, Tamás az 50. születésnapja előtt pár nappal halt meg. Mint írja a Blikk, a férfi a munkahelyéről ment az egyik nyugat-magyarországi kórház sürgősségijére, mert vért köpött és hányt.

Az osztályon megvizsgálták, azt mondták, tüdőgyulladása van, majd elküldték azzal, hogy keresse fel háziorvosát. Három nappal később Tamás meghalt, két 26 éves ikergyereket hagyott hátra. Mint kiderült, a férfi vérmérgezést kapott a súlyos, bakteriális eredetű tüdőgyulladás nyomán.

Felvettük a kapcsolatot az érintett intézménnyel. Bízom abban, hogy a belső vizsgálat eredménye alapján peren kívül meg tudunk egyezni a kórházzal, illetve annak biztosítójával

– mondta el dr. Ábrahám László orvosi műhibákra szakosodott ügyvéd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top