Műtétre vársz? Hozz vért!

Döbbenten olvastam egy cikket a napokban, miszerint az előre tervezett műtétekhez olykor a betegeknek maguknak kell a vérdonációról gondoskodni. Persze nem ez a tény okozott igazi meglepetést, hanem az, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) cáfol, betegek és orvosok közötti kommunikációs zavarban, félreértésben látja a felröppent hír okát.

Elmaradhat a műtét, ha nem talál vért a beteg?

Pont a fenti hírekkel megjelenésének hetén én magam is műtét előtt álltam. Egy korábban elmaradt operáció miatt választásom egy magánkórházra esett, bármennyire is fizetős a szolgáltatásuk. Az aneszteziológussal folytatott előzetes egyeztetésem alkalmával hideg zuhanyként ért a hír, miszerint csak akkor lesz hétfőn biztosan műtétem, ha addig sikerül magamnak két egység vért szereznem, amit irányított véradás formájában lenne célszerű intéznem.

Számomra csak ott és akkor derült ki, hogy a magánkórházak is az OVSZ-től kapják a segítséget.  Tényleg nem kaptam levegőt, és kész szerencsének tekintettem, hogy a vérnyomásmérés már megtörtént, mert e hír hallatán a mutató biztosan az egekben kötött volna ki. Heves szívdobogásom oka leginkább az volt, hogy nemcsak a napok száma volt nagyon kevés a beavatkozásig számomra, de ritka vércsoportom miatt majdnem teljesen lehetetlennek látszott a küldetés.

Kedves olvasó, itt meg kell hogy kérjelek, töprengj el egy kicsit, és ne hagyd magadat befolyásolni senki által! Adott egy magánkórház, aki mindenkit kiszolgál, ha az illető egészségügyi háttere azt megengedi és fizetőképes mellé. Az orvos nem rohan, hihetetlen türelmes, ráadásul nemcsak érdeke, hanem célja is, hogy biztosan tudja azt, a páciens érti a rá váró feladatokat. Tehát adott ő, fehér köpenyben minimum egy, de inkább két diplomával a zsebében, vele szemben pedig ülök én, aki tollforgató vagyok, és semmilyen gondom nincs a szövegértelmezéssel. Nos! Milyen félreértésről és kommunikációs zavarról beszélünk? A kérdésem persze csak költői.

95 évesen is rendszeresen vért ad a kanadai néni

Első és mély kétségbeesésemben felhívtam a rokonokat és barátokat. Nem tagadom, panaszkodtam nekik, lévén a vércsoportom AB negatív, ami azt jelenti már amennyire az internetes keresőfelületeknek hinni lehet, hogy a lakosság 0,75 százalékával van csak teljes egyezőségem. Megfelelően nagy méretű társaság esetén ezzel a matematikával dolgozni nem lehetetlen, ám ugye ott vannak még az egyéb tényezők, miszerint az adományozó legyen egészséges, megfelelő életkori tartományba essen és ne szedjen semmilyen olyan gyógyszert, ami a véradást megakadályozza. Tehát az esélyeim a 0, valamennyi kifejezhetetlen értékéről indultak, ha teljes vércsoport-azonosságot kell találnom.

Végül egy közösségi felületen kerestünk megoldást számomra, és bizony több mint 14 ezer ember olvasta a felhívást, ennek ellenére mindösszesen öt emberrel egyeztettem, közülük pedig volt olyan, akit hazaküldtek a véradásról, mert rettenetesen magas volt a vérnyomása.  Azt kell mondanom, nekem szerencsém volt ismét, és bármilyen is az országos helyzet, csak sikerült megoldani a rám váró feladatot határidőre.  Ám abban az esetben, ha nincs ilyen közösség valaki mögött, nos akkor mi van? Nem tudok elég hálás lenni az adományozóimnak és a sorsnak, hogy mindez megoldódott!