Egészség

Akár el is veszítheti a lábát egy 7 évvel ezelőtti rovarcsípés miatt

Hét évvel ezelőtti rovarcsípése miatt szenved még mindig krónikus fájdalomtól a nő, akár el is veszítheti a lábát.

Lisa Davis bal lábát 2011 nyarán, walesi tengerparti üdülése során csípte meg egy rovar. A nő kezdetben azt gondolta, hogy lába a leégés miatt vörös és dagadt, de lassan kiderült, hogy nagyobb a baj. Azóta eltelt hét év, közben Lisánál 2013-ban komplex regionálisfájdalom-szindrómát diagnosztizáltak, ennek lényege az állandó fájdalom a végtagban. Az orvosok szerint ezt egyértelműen az egykori rovarcsípés okozta.

Forrás: PA Real Life

„Fogalmam sem volt róla, hogy egy ilyen kis valami teljesen felforgatja az életemet. Nem tudok dolgozni, vak vagyok a bal szememre, alig bírom elhagyni a házat, és most lehet, hogy amputálni kell a lábam. Ez egy abszolút rémálom.”

Bár a nő folyamatosan kapja a kezeléseket, fekélyei nem múlnak, egészségi állapota az elmúlt években egyre romlott. Az orvosok azt mondják, az egyetlen lehetőség az amputáció, hogy megállítsák a fekélyeket, de a rossz hír, hogy még ez sem gyógyítja meg a komplex regionálisfájdalom-szindrómát.

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top