Egészség

Évekkel ezelőtt felmondta az utasbiztosítást a BKV, a sofőrök szívnak miatta – frissítve

Már évek óta nincs utasbiztosítás a BKV jegyek és bérletek mellé, a sérült utasok jogos kártérítését a cég a járművezetőkön igyekszik behajtani, mint ahogy a használt járművek sérüléseit is a sofőrök pénzén javíttatja a BKV.

Ötvenmillió forintot spórol évente a BKV azzal, hogy már évekkel ezelőtt felmondta az utasok biztosítását. Igaz, erről nem volt olyan széleskörű tájékoztatás, mint anno az utasbiztosítás bevezetésekor.

A járműveken balesetet szenvedő utasok kárigényét minden esetben bíróságra vivő cég gyakorlata az, hogy a jogosan megítélt összeget a járművezetőkön próbálja behajtani. A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet több ilyen esetről is tud, pedig a cég megtehetné, hogy a saját felelősségbiztosítása terhére rendezi a kártérítési ügyeket.

A BKV szerint az utas hibája, ha nem kapaszkodik elég erősen – Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

„Mivel a cég igyekszik kitérni a fizetés elől, lehetőleg minden kártérítési vitát bírósági útra terel, miközben a felelősségbiztosítása terhére akár egyszerűen is rendezhetné az egyértelműnek tűnő ügyeket. A BKV általános álláspontja szerint azonban az utas a hibás még azért is, ha egy hirtelen nagy fékezéskor balesetet szenved a mozgó járművön, mert nem kapaszkodott elég erősen” – mondta Naszályi Gábor, a szakszervezet elnöke.

A szakszervezet szerint végtelenül inkorrekt és a munka törvénykönyve adta lehetőséggel való súlyos visszaélés is a BKV eljárása, miszerint az utasnak kifizetett összeget igyekszik az ügyben érintett vétlen járművezetőre hárítani.  A munkavállaló ugyanis kizárólag a szándékos kártérítésért felel, ám a forgalomban egy hirtelen fékezést követő esetleges sérülés nem minősülhet szándékosságnak – magyarázta Naszályi.

Szintén a sofőrökkel fizetteti ki a cég a használt járművek sérüléseit is, amiket gondatlan károkozás címén új értéken javíttat ki a vállalat.

Az EKSZ ezért felszólítja a cégvezetést: hagyjon fel a gyakorlattal, amelynek az a célja, hogy minden váratlan költséget a munkavállalók nyakába varrjon.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után a BKV közleményt küldött szerkesztőségünknek az üggyel kapcsolatban, amit változtatás nélkül közlünk:

Mai, a BKV biztosításával kapcsolatos összeállításukra reagálva tájékoztatjuk, hogy Társaságunk 2012-től felmondta a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-vel kötött utas-balesetbiztosítását – mivel annak fenntartása gazdaságtalan, előnytelen volt, illetve fenntartását a BKV Zrt. részére jogszabályi kötelezettség nem írja elő.

A BKV Zrt. utas-balesetbiztosítással nem, de felelősségbiztosításokkal rendelkezik. A felelősségbiztosítási módozatokban foglaltak szerint a partner biztosító társaságunk helytáll a BKV Zrt. által okozott károk megtérítéséért a biztosítási szerződésben meghatározott kártérítési limit mértékéig, amennyiben a magyar jogszabályok alapján Társaságunk felelőssége a károk bekövetkezésében megállapítható.

A bekövetkezett változásról 2012-ben több helyen megjelent közleményben tájékoztattuk az utazóközönséget.

Utasaink szükség esetén az alábbi elérhetőségeken tehetik meg kárbejelentésüket:

https://www.bkv.hu/hu/egyeb_informaciok/karugyintezes_elerhetoseg?/hu/egyeb_informaciok/karugyintezes_elerhetoseg

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top