nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
„Az anyám nyugtatta a nővéreket, hogy ne aggódjanak, már beletörődtek abba, hogy meg fogok halni”

„Az anyám nyugtatta a nővéreket, hogy ne aggódjanak, már beletörődtek abba, hogy meg fogok halni”

Bár még csak 22 éves, Emma Hynard már túl van az egyik legkomolyabb harcán, amit az életéért kellett megvívnia.
NLCafé
f Ajánlom

Emma nagyjából általános iskolás volt, mikor az addig csodás gyerekkora egy csapásra rémálommá vált. Azt mondja, annak ellenére, hogy tökéletes élete volt – biztos családi háttérrel, jó barátokkal –, valami, valamiért, valahol nagyon elromlott benne. „Egyik napról a másikra hirtelen foglalkoztatni kezdett a külsőm. Pedig sosem voltam túlsúlyos: világéletemben egészségesen vékony voltam” – írja a Love What Matters oldalán közzétett vallomásában.

„Mindezek ellenére nem voltam boldog a külsőmmel, de azóta bárhogy próbáltam az okára rájönni, nem sikerült. Csak annyi biztos, hogy nem éreztem magam túl jól a bőrömben.” A fiatal lány „ártatlan” diétába kezdett, ami nagyon gyorsan átcsapott valami olyasmibe, ami már az életét is veszélyeztette. „Hiába olvadtak le rólam a kilók, soha nem voltam magammal elégedett.”

anorexia gyógyulástörténet

Kép forrása: Love What Matters

Emma éheztetni kezdte magát, ami már a családjának is feltűnt. Édesanyja azonnal orvoshoz vitte őt, ám a háziorvosa először nem tulajdonított jelentőséget a figyelmeztető jeleknek. „Azt mondta anyámnak, hogy akkor vigyen vissza, ha hirtelen fogyni kezdek.” A fiatal lány ezután 7-szer került kórházba az anorexiája miatt. 19 éves volt, amikor utoljára beutalták.

Alig voltam több,  mint 30 kiló, a szívem vészesen lassan vert, és a szerveim kezdtek leállni. A környezetem meg volt győződve arról, hogy meg fogok halni. Emlékszem, anyám igyekezett nyugtatni a rólam gondoskodó nővéreket, hogy ne aggódjanak, felkészültek arra, hogy meg fogok halni az anorexia miatt.

És ez volt az a pillanat, mikor Emma újra kezébe vette az élete irányítását. „Hirtelen félni kezdtem saját magamtól. Egyfolytában azon töprengtem, hogy juthattam idáig. Nem akartam meghalni, de féltem, hogy már késő ahhoz, hogy legyőzzem az anorexiát.” Emmát végül egy kísérleti terápia segítette át a legnehezebb időszakon.

„Járni kezdtem egy edzőterembe, hogy visszanyerjem az erőmet, és ez aztán végül a szenvedélyemmé vált. Közben sokat tanultam magamról, arról, hogyan tápláljam és ne kínozzam a testemet.” Emma a gyógyulása különböző fázisait azóta az Instagram-oldalán dokumentálja, hogy megmutassa más evési rendellenességben szenvedőknek, hogy igenis van kiút az anorexiából. Hogy bárki képes arra, hogy visszavágjon és nyerjen.

Megosztás Facebookon