nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
Uszoda lesz a volt kórház területén

Uszoda lesz a volt kórház területén

2020 őszén adhatják át az Észak-pesti Kórház helyére tervezett komplexumot.
NLCafé
f Ajánlom

Uszodakomplexumot épít a XV. kerületi önkormányzat a volt Észak-pesti Kórház területén – írja a HírTV.

Németh Angéla, Rákospalota alpolgármestere szerint a beruházást a vízilabda szövetséggel közösen, részben tao-forrásból valósítják meg, a kerület pedig 1,3 milliárd forinttal száll be az összesen 4,3 milliárd forintos létesítmény megépítésébe.

A tervek alapján az uszodában egy 33×25 méteres, 2,1 méter mély versenymedence lenne, egy 25×21 méteres 1,9 méter mélységű kültéri medencével, mely a téli hónapokban értelemszerűen sátortetővel lefedhető, illetve egy 7×14 méteres 80 centi mély tanmedencével, ezen felül lennének még wellnes-szolgáltatások is az uszoda területén. Összesen a vízfelület, amit tervezünk, közel 1500 négyzetméter

– közölte az új uszodakomplexumról Németh.

A tervek szerint 2019 február-március környékén kezdődik az építkezés, és 2020 őszére készülhet majd el az uszoda.

Megosztás Facebookon